KÉK HÍREK
Az emberi erőforrások minisztere majdnem öt hónappal korábban hívta vissza a több budapesti kórházért is felelős miniszteri biztost.
KÉK HÍREK
Az emberi erőforrások minisztere beszélt az egészségügy hiányosságairól és a tervezett átalakításokról is.
KÉK HÍREK
„A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen” - írják állásfoglalásukban.
KÉK HÍREK
Kásler Miklós: az orvosok felelőssége volt, hogyan döntöttek a betegekről a miniszteri utasítás után
Azt is mondta, bárki, aki úgy érzi, nem kapta meg a megfelelő ellátást, forduljon a kórház főigazgatójához, a betegjogi képviselőhöz, vagy akár jelentkezzen az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
KÉK HÍREK
Az operatív törzs továbbra is működik, az egészségügyet pedig átvilágítják, hogy felkészítsék egy esetleges újabb világjárványra.
KÉK HÍREK
Az Operatív Törzs véleményezi majd a kérelmeket, és ennek alapján végül a miniszter dönt a kérdésben.
KÉK HÍREK
Az emberi erőforrások minisztere és az általa irányított orvoscsapat mindenre időben tudott reagálni.
KÉK HÍREK
Az április elején a kórházak vezetőinek küldött levélben szerepel az utasítás az ágykapacítás bővítésére.
KÉK HÍREK
A miniszter szerint Magyarország jó intézkedéseket hozott, ő maga pedig jó viszonyban van Orbán Viktorral. Beszélt az elbocsátott kórházi vezetőkről is.
KÉK HÍREK
Kásler Miklós a Facebookon beszélt a koronavírus-járvány kezelését ért bírálatokról, a kórházi ágyak kiürítéséről és az egészségügy újraindításáról is.
KÉK HÍREK
„Üzenem a túloldalnak, hogy most tapsoljanak” – mondta Terike, a férfi összetört felesége.
KÉK HÍREK
Kásler Miklós miniszter pedig azt mondta, a magyarországi védőoltási rendszer világszínvonalú, a cél pedig az, hogy önellátóak legyünk az oltóanyaggyártásban is.
KÉK HÍREK
Kásler Miklós kiegészítette a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló rendeletet.
Népszerű
Ajánljuk