SIKERSZTORIK
Rédai Dorottya szerint az elismerés tovább bátorítja arra, hogy folytassa a munkát abban a rendkívül ellenséges politikai környezetben, amelyben most élünk.
SIKERSZTORIK
A kutató a Guardiannek arról is beszélt, hogy gyorsabb lehetne a tudományos fejlődés üteme a világban, ha a tudósok képesek lennének félretenni az egójukat, és hatékonyabban együttműködni.
SIKERSZTORIK
Olyan technológiát alkottak, amely a koronavírus mellett olyan különböző betegségekkel szemben is reményt kelthet, mint a HIV, a rák, vagy az autoimmun és genetikai betegségek.
SIKERSZTORIK
Társával, Drew Weismannal nyerte el a világhírű magyar kutatónő a kitüntetést a Columbia Egyetemtől.
SIKERSZTORIK
A kormány javaslata szerint a harmadik dózisnak más típusú oltóanyagnak kell lennie, mint az első kettő. Karikó Katalin szerint azonban az mRNS-t tartalmazó vakcinákat, mint a Pfizer és a Moderna, akárhányszor be lehet adni, akármilyen előző vakcina után.
SIKERSZTORIK
„Nagyon sok betegnek nagyon ígéretes megoldás lenne ez.” - mondja a kísérletről Dr. Peták István, aki szerint 2-3 éven belül akár forgalomba is kerülhet az új vakcina.
SIKERSZTORIK
A koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésében résztvevő hét kutató, köztük Karikó Katalin is elnyerte idén a spanyol Nobel-díjként is számontartott Asztúria hercegnője-díjat tudomány és technológia kategóriában.
SIKERSZTORIK
A rangos svájci elismerés erősíti a várakozásokat, hogy Karikó Katalin a Nobel-díj egyik fő esélyese lehet.
SIKERSZTORIK
A kutatóbiológus a Brain Bar Mi a kérdés? című podcastsorozatának legújabb részében mesélt az mRNS kutatás kezdeteiről és a technológia jövőjéről a mindennapi gyógyításban.
SIKERSZTORIK
A magyar biokémikusnak Kásler Miklós nyújtotta át az elismerést, aki Semmelweishez hasonlította Karikót.
SIKERSZTORIK
A szakértő szerint az előkerült 'dokumentum egyértelműen bizonyítja, hogy nem a kémelhárítás küldte Amerikába Karikó Katalint'.
SIKERSZTORIK
'66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad' - mondta.
SIKERSZTORIK
'Azok az információk, amelyeknek jelenleg a birtokában vagyunk, arra engednek következtetni, hogy a Karikó Katalin által elmondottak fedik a valóságot' - mondta Cseh Gergő Bendegúz főigazgató.
SIKERSZTORIK
A világhírű magyar tudós a Telexnek mondta el, hogyan kereste meg és fenyegette meg őt a szocialista kémelhárítás.
Népszerű
Ajánljuk