SZEMPONT
Ahol a járvány kezdetén még tesztek sem voltak, most a legszigorúbban védik az időseket. Szakembereket kérdeztünk, indokoltak-e a Pesti úti idősotthon szabályai.
SZEMPONT
Egy oltatlan kiskorú szurkolót tíznapos karanténra köteleztek, de a szülőjét oltása miatt védettnek tekintették, így neki nem kell karanténba mennie.
SZEMPONT
A brit kormány szerint a lazítás kockázatos lenne, az UEFA viszont jelezte, hogy más városban is megrendezhetik a döntőt.
SZEMPONT
A kávézók teraszán ülve egész más dolgozni, és a beoltott ismerősök is egymás után bújnak elő a virtualitásból. Miért nyomasztó mégis a nyitás, ahelyett, hogy szívből tudnánk ünnepelni?
SZEMPONT
Május 17-től a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap karantén nélkül. Ám a tesztelés nekik is megmarad.
SZEMPONT
Több szabály is módosult az elmúlt napokban, már ötféle módon lehet beutazni az országba. A turisták hazatérésének megkönnyítésére is kínálnak egyszerű megoldásokat.
SZEMPONT
Több forrás szerint is napokkal az október végén bevezetett lezárások előtt jelentette ki ezt a brit miniszterelnök.
SZEMPONT
A pandémia következtében sokan nyugodtabb életvitelre tértek át, és átgondolták, szeretnének-e gyereket.
SZEMPONT
Továbbra is két negatív PCR-teszttel lehet csak beutazni Magyarországra, a második vizsgálatot már itt kell megcsináltatni.
SZEMPONT
Ugyan azt hihetnénk, hogy mindenki epekedve várja a pezsgő életet és a nagy találkozásokat, sokakban szorongást szül az érzés, hogy vissza kell térni a normális kerékvágásba.
SZEMPONT
Az egykori olimpikon úgy véli, hogy újranyitáskor boldog-boldogtalan a futópadon fog szenvedni, holott ez káros is lehet.
SZEMPONT
A Blikk információi szerint csak a cinkotai garázsban 68 sofőr és 10 egyéb területen dolgozó esett ki a munkából.
SZEMPONT
A vonatjegyek elfogytak, kora délután több mint 250 kilométeres dugó volt a főváros körül. A mostani lezárás mintegy 20 millió franciát, az ország lakosságának csaknem harmadát érinti, de a szigorítások rugalmasabbak lesznek, mint korábban.
SZEMPONT
„Karanténban minden este elmegy egy-két spangli” – függőségbe taszíthatja az unalom az otthon ülőket
Az egy pohár borból könnyen lesz egy üveg, és a dílereknek is gyakran cseng a telefonja ezekben a hónapokban. Kórházi kezelésre azonban ne is számítson most, aki függőséggel küzd.
Népszerű
Ajánljuk