SZTÁRVILÁG
A tünetei elviselhetőek, de több előadása is elmarad, és lesz, ahol beugró veszi át a szerepét.
SZTÁRVILÁG
Az ATV Híradó úgy tudja, az érintetteket az ÁNTSZ munkatársa tájékoztatta arról, hogy a fertőzöttön kívül senkinek sem kell otthon maradnia.
SZTÁRVILÁG
Cserni István háziorvos azt mondta, egy hónapnál rövidebb idő alatt nem lehet „kiszedni” a hatósági karanténba küldött pácienseket a pozitív státuszból.
SZTÁRVILÁG
Az intézményben szigorú szabályokat hoztak, kötelező a maszk viselése és a távolságtartásra, fertőtlenítésre is nagy figyelmet fordítanak.
SZTÁRVILÁG
Akár már októberben is bekövetkezhet egy olyan helyzet, mint a tavaszi csúcsidőszak volt. Az oltásról úgy vélik, nem biztos, hogy lesz egy mindenkinek jó vakcina, de azzal biztatnak, hogy a járványnak is egyszer vége lesz.
SZTÁRVILÁG
Mindenki csak 500 méterre hagyhatja majd el otthonát, zárva lesz minden oktatási és szabadidős intézmény, csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak tartanak nyitva.
SZTÁRVILÁG
A kormány szerint mindenkivel foglalkoznak a hatóságok, akinek pozitív tesztje van, és a kontaktkutatás is folyamatos. Itt egy ellenpélda.
SZTÁRVILÁG
A városban már több iskolában is találtak koronavírus-fertőzötteket, de még nem zárják be az intézményeket.
SZTÁRVILÁG
A diákok számítottak rá, hogy újra a számítógép előtt kell tanulniuk, többségüknek ez nem is akkora érvágás, de azért lenne még mit változtatni szerintük a digitális oktatáson.
SZTÁRVILÁG
A reptéri teszteléskor derült ki, hogy koronavírus-fertőzöttek. Egy karanténszállodába vitték őket. Azt mondják, hosszú órákon át se vizet, se ételt nem kaptak megérkezésük után.
SZTÁRVILÁG
A miniszteri tanács szerint tizennégy napról tíz napra lehetne csökkenteni a karantént a fertőzés fokozott kockázatával sújtott régiókból és országokból hazatérőknek.
SZTÁRVILÁG
Ha az utazás célja beletartozik a meghatározott körbe, az adott ország a beutazás szempontjából II. (fokozott biztonsági kockázatot jelentő) kategóriának minősül.
Népszerű
Ajánljuk