HÍREK
Karácsony örül, hogy Orbán eltörölte a teraszdíjat, miután ezt a főváros már februárban bejelentette
A főpolgármester megjegyezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat február 8-án jelentette be a maga újraindítási csomagját, ebben pedig a teraszok bérleti díjának elengedése is szerepelt.
HÍREK
A kormány szerint a kínai elitegyetem érkezése csak még indokoltabbá teszi a Diákváros megépítését, de a főpolgármester úgy véli, hogy az egyetem mérete miatt kiszorítaná a diákoknak tervezett városrészt.
HÍREK
10 ezer tesztet ajánlanak fel a kerületi önkormányzatoknak, hogy ezzel szűrhessék a diákokat és a pedagógusokat.
HÍREK
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa „kínai elit kampusz” helyett inkább több ezer magyar diáknak biztosítana olcsó lakhatást.
HÍREK
A kórházakban továbbra is az emberi teljesítőképesség határán küzdenek a betegekért – figyelmeztetett a főpolgármester a holnap kezdődő nyitásra reagálva.
HÍREK
Péntektől négy napon át ismét birtokba vehetik a gyalogosok és a kerékpárosok a pesti rakpartot a Margit híd és a Közraktár utca között.
HÍREK
„Úgy látszik, a kormányközeli oligarchák ingatlanmutyijának szolgálata még most is fontosabb, mint a legkiszolgáltatottabb emberek, és a kórházi kapacitások védelme” – írta a főpolgármester.
HÍREK
Karácsony Gergely: „Maradunk, nem engedjük kiköltöztetni a Szabolcs utcai hajléktalankórházat”
A főpolgármester közölte, hogy nem hagyják magukra a betegeket, akiknek a sorsa megpecsételődne a kórház megszűnésével. Nem adják fel az épületet, amíg a kormány nem biztosít más alkalmas helyet a munka folytatásához.
HÍREK
„Ennél aljasabb, ennél szemetebb dolgot elképzelni sem tudok. Hogy egy fideszes ingatlanmutyi miatt kelljen megszüntetni a fővárosi hajléktalan kórházat?!” - jegyezte meg Budapest főpolgármestere.
HÍREK
A ma problémái miatt nem feledkezhetünk meg a holnap kihívásairól sem - írta Karácsony Gergely főpolgármester az akció kapcsán.
HÍREK
„A mai nap a koronavírus-járvány eddigi leghalálosabb napja” - írja a főpolgármester, aki szerint „most nem a harsányságnak, nem a lózungoknak, végképp nem a sikerpropagandának, hanem az elcsendesedésnek van ideje”.
HÍREK
„Egy perc némasággal emlékezünk meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit” – írja Karácsony Gergely.
Népszerű
Ajánljuk