BUDAPEST
A ferencvárosi polgármester és Karácsony Gergely szerint egy mai tájékoztatón bebizonyosodott, hogy a beruházás a Diákvárostól venné el a területet.
BUDAPEST
A Jobbik volt elnöke szerint egyértelmű, hogy a főpolgármester lesz az ellenzék közös jelöltje. Részletesen ki is fejtette, miben jobb a többieknél.
BUDAPEST
Török Gábor: Karácsony kurzusainak köszönhetően jelentősen emelkedett a hallgatók módszertani tudása
A politikai elemző megvédte egykori kollégáját, akinek Lánczi András illette súlyos kritikával oktatói tevékenységét.
BUDAPEST
A DK elnöke szerint „a politikában nincs szerzői jog”, éppen azért dolgoznak, hogy egyre többen gondolják és képviseljék azt, amit ők.
BUDAPEST
„Úgy távozott az egyetemről, mint aki képtelen az elvárt teljesítményeket elérni” – írta a főpolgármesterről a Corvinus rektora.
BUDAPEST
99 a mozgalom neve, és az alapítók száma is pont ennyi. Nagyon sok ismert név van köztük, Alföldi Róbert, Tarr Béla, Jordán Tamás, Hajós András, bal- és jobboldali politikusok és értelmiségiek egyaránt.
BUDAPEST
Közleményükben azt írják, azért támogatják Karácsonyt, mert „modern, fiatal, 21. századi miniszterelnöke lehet Magyarországnak. Olyan kormányfő, aki elkötelezetten támogatja és meg is valósítja az MSZP Korszakváltó programját”.
BUDAPEST
A főpolgármester a szülőfalujából jelentkezett és elmondta, miért döntött úgy, hogy elindul ő is a posztért.
BUDAPEST
A főpolgármester hosszú posztban írta le eddigi életútját, miután „a lakájmédia kérdések, adatigénylések özönével árasztotta el” életének különböző színtereit.
BUDAPEST
„Szombaton nézzetek rá a Facebook-oldalamra, meg akarok mutatni valamit” - írta egy posztban a főpolgármester.
BUDAPEST
A főpolgármester emellett megakadályozná az uniós pénzek elherdálását, valamint azt, hogy a Fidesz felélessze a lakásmaffiát.
BUDAPEST
De folyamatosan dolgozik az angol nyelvtudásán, a miniszterelnök „újsütetű kínaiját és oroszát” viszont nem tervezi behozni - közölte a főpolgármester.
BUDAPEST
Szociális és egészségügyi intézkedések, gazdaságfejlesztés, klímaügyi program és a „modern, digitális és átlátható Magyarország” megteremtése szerepel a felsorolásban.
BUDAPEST
A Fidesz politikusai reagáltak a főpolgármester Orbánról szóló kijelentésére. Volt, aki a magasságát tette szóvá, és volt, aki az angol nyelvtudását hiányolta.
BUDAPEST
„Rossz vicc volt, nem kellett volna” - írta a budapesti főpolgármester bocsánatkérő posztjában.
BUDAPEST
A kormány mintegy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezernél több lakosú településnek. A fővárosnak viszont nem biztosítanak pluszjuttatásokat.
Népszerű
Ajánljuk