HÍREK
A főpolgármester azt mondta, „nem volt benne 100 százalékig ebben a kampányban”, és a visszalépést érezte a leginkább önazonos lépésnek.
HÍREK
A főpolgármester szerint a Fidesz most pánikol, ugyanis nem az ellen kell küzdeniük, aki már tíz éve a célkeresztjükben van.
HÍREK
Márki-Zay Péter 56,7 százalékkal nyerte meg az előválasztást, ezzel ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.
HÍREK
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint „a járvány negyedik hullámában a védekezés már oltásalapú, hiszen a vírus ellen az oltás biztosítja a legerősebb védelmet”.
HÍREK
A kormánypárt és holdudvara majdnem másfélszer annyit költött erre a célra, mint az előválasztáson részt vevő politikai erők összesen.
HÍREK
Azzal érvelnek a szigorítás mellett, hogy a járványügyi adatok alapján a koronavírus negyedik hulláma felfutóban van hazánkban.
HÍREK
A főpolgármester szerint ezt sms-ben szokta megtenni a DK elnöke, amiket ő archiválni szokott. Azt mondta: „Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”
HÍREK
Márki-Zay erős kijelentéseket tett a 444-nek adott interjújában, ami a második fordulós előválasztási vita reggelén jelent meg.
HÍREK
A főpolgármester szerint jelenleg Márki-Zay jobbközép politikájának nagyobb esélye van nyerni, mint az ő baloldali programjának.
HÍREK
A főpolgármestertől azért, mert olyan szerepben tüntette fel, amelyet nem neki szánt Gyurcsány Ferenc. Gyurcsánytól pedig azért, mert szellemesebb forgatókönyvíró, mint ő azt gondolta.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor azt is kifejti, hogy a Dobrev Klára ellen immár egyedül induló Márki-Zay Péter is Gyurcsány jelöltje.
HÍREK
Sokan bírálták, sokan üdvözölték a döntést, de úgy tűnik, a hozzászólók szemében Márki-Zay Péter nyerőbb figurának tűnik a főpolgármesternél.
HÍREK
Mindhárom azt a jelöltet fogja támogatni a továbbiakban, aki megnyeri az előválasztás második fordulóját.
Népszerű
Ajánljuk