SZTÁRVILÁG
Bereczki majdnem otthagyott egy koncertet, amiről kiderült, hogy kampányrendezvény, végül a közönség miatt mégis fellépett.
SZTÁRVILÁG
Az énekes azt írta, nem egyszer fordul elő, hogy valaki beszédet mond előtte, de most először volt példa arra, hogy „a szöveg kifejezetten politikai tartalmú volt”.
SZTÁRVILÁG
A Nyugat.hu beszámolója szerint a rendezvény végén, mikor a polgármester a színpadra hívta Hendét is, a közönség egy része hangosan fütyülni kezdett.
SZTÁRVILÁG
A választás tétje: háború vagy béke, fejlődés vagy rombolás, előre megyünk vagy hátra - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
SZTÁRVILÁG
A nemzet színésze egy kicsit humorizált a kormánypárt kampányszlogenének központozásával.
SZTÁRVILÁG
A világhírű énekesnő, költő, író korábbi dala, a People Have the Power lett az ellenzék kampánydala.
SZTÁRVILÁG
A testület szerint törvénysértő volt a levél tartalma, ami sérti az esélyegyenlőség elvét is.
SZTÁRVILÁG
A háború „format c”-t nyomott a kampányra. Egy biztos: nyakig vagyunk a sz@rban. Kinek hisszük el jobban, hogy ebből egy élhető(bb) várat épít majd? Vélemény.
SZTÁRVILÁG
A teljes választókorú népesség kétharmada a Fidesz-győzelmére számít, még az ellenzékiek többsége is.
SZTÁRVILÁG
A választási bizottság ugyan megállapította, hogy Vitályos Eszter megsértette a választási kampány szabályait, de bírság kiszabását nem tartották szükségesnek.
SZTÁRVILÁG
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt leszögezte, hogy a gazdasági tanácsadója továbbra is tagja az árnyékkormányának.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök-jelölt a Facebookon tette közzé, hogy átlagosan 8000 forinttal támogatják az ellenzéki kampányt.
SZTÁRVILÁG
Részleteket még nem tudni, ha elfogadja a meghívást, akkor március végén érkezhet egy amerikai konzervatív rendezvényre.
SZTÁRVILÁG
A képviselőjelöltek legkorábban szombaton vehetik át az ajánlóíveket a választókerületi választási irodáktól és csak ezeken az íveken gyűjthetik a választópolgárok ajánlásait. Egy választópolgár több jelöltet is támogathat.
SZTÁRVILÁG
Gattyán György pártja például egyedül több pénzt költött el, mint az egész ellenzéki összefogás.
Népszerű
Ajánljuk