KÖZÖSSÉG
A Láthatatlan Tanoda azért jött létre, hogy esélyt adjon a hátrányos helyzetű gyerekeknek a kitörésre. De azt látják, hogy a széteső közoktatási rendszer miatt a felvételi előkészítőnél lassan már a szorzótábláig kell visszamenni.
KÖZÖSSÉG
Minden pennyt annak a hospice háznak adott, ahol idős, rákban elhunyt szomszédja töltötte utolsó napjait.
KÖZÖSSÉG
A klub kiegészítette az összeget, amit a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak ajánlottak fel.
KÖZÖSSÉG
„Rossz volt látni, ahogy az emberek a kukából ettek” – A budapesti büfés, aki senkit sem hagy éhezni
Pintér Péter, a budapesti Bakancsos utcai bolhapiac büféjének üzemeltetője a rászorulókon kívül a gyerekeknek is kedveskedik: minden gyereknek ad egy ajándék palacsintát.
KÖZÖSSÉG
Minden hónapban 100 dollárt vitt be a helyi patikába. A pénzből olyan embereknek vettek gyógyszert, akiknek nem volt biztosításuk.
KÖZÖSSÉG
Szociális farmot és karitatív kávézókat is terveznek nyitni az idei évben. Mindekinek segítenek a hajléktalanoktól az idősekig.
KÖZÖSSÉG
A fiú videókban mutatja be kedvenc trükkjeit, néhány szerencsés adományozónak pedig a megfejtést is elárulja majd. Ezzel az Adománytaxi Alapítvány munkáját támogatják.
KÖZÖSSÉG
Idén is és jövőre is egy-egy helyi hospice háznak gyűjt adományokat a látogatóktól Nigel Watkinson.
KÖZÖSSÉG
A trolibuszon és a gyűjtőpontokon várják a budapestiek cipősdobozba csomagolt ajándékait, amiket a Baptista Szeretetszolgálat juttat el a rászorulóknak.
KÖZÖSSÉG
A Telepocak karácsonyra című ebookot december közepéig lehet megvenni, a vásárlással pedig nemcsak jótékonykodunk, hanem 52 kipróbált recepthez is hozzájuthatunk.
KÖZÖSSÉG
Hevesi Nórával, a Tesco kommunikációs vezetőjével arról is beszélgettünk, milyen módon támogathatjuk a rászorulókat Tesco-vásárlóként.
KÖZÖSSÉG
A hercegi párt a jótékonysági szervezetükön keresztül végzett munkájukért díjazzák az eseményen, amely tele lesz gazdag amerikaiakkal.
KÖZÖSSÉG
Páter Attila ideiglenes és tartós szállást biztosít a mélyszegénységben élő menekülteknek, gondoskodik az élelmezésükről, segít nekik munkát találni, és fuvarozza a továbbutazókat.
KÖZÖSSÉG
A labdára május 29-ig lehet licitálni, de minden más támogatást örömmel fogadnak Zsolti küzdelméhez.
Népszerű
Ajánljuk