KÖZÖSSÉG
Az áruházlánc célja, hogy 2020-ra az összes közép-európai áruházát felkészítse arra, hogy jótékony célra ajánlja fel az élelmiszerfelesleget.
KÖZÖSSÉG
Az önzetlen édesanya nagy örömet okozott egy mit sem sejtő családnak, akikkel sosem találkozott.
KÖZÖSSÉG
A Lélekzuhany Gospel Kórus munkáját kiváló zenekarok muzsikusai is segítik, többek között a Random Trip, Margaret Island és Oláh Gergő is fellép velük.
KÖZÖSSÉG
Virág 150 piros-fehér keresztes kabalát készített azoknak, akik önként felajánlják a vérüket egy számukra ismeretlen embernek.
KÖZÖSSÉG
Molnár Péter életeket mentett, de most ő szorul támogatásra a súlyos betegség leküzdésében.
KÖZÖSSÉG
Kétszázezer forintot fizettek Kenderesi Tamás melegítőjéért egy árverésen. Az összegre ráduplázott az úszó.
KÖZÖSSÉG
A lány izomsorvadásban szenved. A beavatkozás segítségével akár 20 évvel tovább élhetne, de ehhez majdnem 12 millió forintot kellene összegyűjtenie a családjának.
KÖZÖSSÉG
A kis Campbell jobban szeret varrni és adományozni, mint Xboxon játszani. Jótékonysága mögött szomorú történet van.
KÖZÖSSÉG
Az országos felsőoktatási jótékonykodás során 18 intézményben gyűjtöttek tartós élelmiszert hátrányos helyzetű családoknak.
KÖZÖSSÉG
A végzős diákok inkább a fogyatékos gyerekeket segítő KézenFogva Alapítványt támogatták. Megkérdeztük őket az akciót ért negatív kritikákról is.
Népszerű
Ajánljuk