HÍREK
Ivanka Trump férje, Jared Kushner egyben külpolitikai tanácsadója is a még hivatalban lévő elnöknek.
HÍREK
Megválasztott elnökként első beszédét szülővárosában, Wilmingtonban mondta el ünneplő tömeg előtt.
HÍREK
A volt elnök 40 évvel ezelőtt kötött politikai szövetséget Joe Biden-nel, most elmondta azt is, mennyire büszke a kampányára.
HÍREK
Andy Vajna özvegye is megosztotta gondolatait, miután kiderült, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke.
HÍREK
Fotókon a zászlókat, táblákat lengető, beöltözött emberek. Még egy hatalmas Trump-lufit is kivittek magukkal.
HÍREK
'A transzatlanti barátság nélkülözhetetlen, ha meg akarunk birkózni korunk nagy kihívásaival' – írta a német kancellár.
HÍREK
A két volt elnök mellett Hillary Clinton, korábbi demokrata elnökjelölt is üdvözölte az ország új vezetőjét.
HÍREK
Bíznak benne, hogy a 'mély sebeket' begyógyítják, és együttműködhetnek az éghajlatváltozás, a demokrácia védelme és a nemzetközi biztonság kérdésében is.
HÍREK
Ezrek özönlöttek ki az utcára, és kezdtek önfeledt ünneplésbe, miközben Trump támogatói továbbra is csalásról beszélnek.
HÍREK
A budapesti főpolgármester szerint Biden nem parolázik diktátorokkal, és vele visszatér a Fehér Házba a normalitás.
Népszerű
Ajánljuk