HÍREK
Felmérés készült, az ellenzéki szavazók mondhatták el a véleményüket a választási eredményekről.
HÍREK
Az egykori jobbikos politikus szerint „Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak is megvolt szerepe”.
HÍREK
A Mi Hazánk alelnöke fekete zászlót helyezett el a XI. kerületi Jobbik-iroda bejárata fölé, Jakab Pétert pedig politikai hullának nevezte.
HÍREK
Úgy tűnik, még a közel 800 ezer szavazót vesztett Jobbikban sincs egységes álláspont a vereséget illetően.
HÍREK
A politikai elemzőintézet szerint az ellenzék vélhetően a teljes összeomlás előtt áll, az Orbán-kormánynak pedig belpolitikai értelemben minden korábbinál könnyebb dolga lesz.
HÍREK
A Jobbik elnöke szerint a miniszterelnök-jelöltnek nem a hat ellenzéki pártot kellett volna egyben tartani, hanem a pártok szavazótáborait, ez azonban nem sikerült neki.
HÍREK
A csaknem 51 százalékkal mandátumot szerző Erdős Norbert szerint a választók elkülönítették Simonka büntetőügyét az ország jövőjének sorsától.
HÍREK
A Jobbik a választás egyik nagy vesztese, miközben a pártból kivált politikusok a Mi Hazánk színeiben 7 fős frakciót alakíthatnak Toroczkai László vezetésével.
HÍREK
Az elemző szerint ha a Fidesz öt százalék fölötti különbséggel nyerne, akkor az azt mutatná, hogy a Jobbik szavazói lemorzsolódtak, vagy a Mi Hazánk mellé álltak, vagy a Fideszre voksoltak.
HÍREK
Orbán Viktor Magyarország számára szegénységet, félelmet és „putyini” háborút hozott, ennek a korszaknak ma kell véget vetni, hogy végre eljöhessen a szabadság, a jólét - mondta a Jobbik elnöke a szavazás után.
HÍREK
Kepli Lajos több indokot is felhozott amellett, hogy miért áll fel a polgármesteri székből április elsejétől.
HÍREK
Z. Kárpát Dániel azt mondta, „az antiszemiták a Fideszben vannak, akik a Jobbik elnökét zsidó felmenői miatt jákobozzák”.
HÍREK
Teljesen váratlanul biztosan nem érhette a jelölés, mert korábban a Jobbik őt javasolta a poszt várományosának.
HÍREK
Vértesy László két telefonszáma is szerepel a kiszivárgott adatbázisban, de azt ő maga sem tudja, hogy miért válhatott célponttá.
HÍREK
A párt volt elnöke szerint a Jobbik felszámolta az országos lefedettségét azzal, hogy beálltak az egységes ellenzékbe.
Népszerű
Ajánljuk