UTAZZ
A járványveszély miatt a falu ideiglenesen „bezárt”, arra kérnek mindenkit, hogy idén kivételesen maradjanak otthon.
UTAZZ
Koronavírus: feloldották a vesztegzárat Vuhanban, több mint két hónap után lehet elutazni a városból
A járvány kínai gócának számító 11 milliós kínai városban az utazást csak azoknak engedélyezik, akiknek van igazolásuk, hogy egészségesek.
UTAZZ
Szijjártó Péter szerint fontos, hogy déli szomszédainknak legyen ereje védekezni egy esetleges migrációs hullám esetén.
UTAZZ
Az IHME felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást.
UTAZZ
Bár van elegendő belőlük, mégis a felvásárlási láz drágulást okozott több alapvető élelmiszercikknél.
UTAZZ
A koronavírus-járványnak egyik legrosszabb velejárója az emberekben egyre növekvő bizonytalanság. Tervezhetjük-e valamiképpen jövőnket, meddig tarthat a karantén, milyen áron csökkenthetők az emberi veszteségek?
UTAZZ
A járvány vége valószínűleg még nincs közel, de vannak országok, amik már a szigorításaikon lazítanak.
UTAZZ
Két beteget levehettek a lélegeztetőgépről, és ez nagyon jó hír, mert közülük csak kevesen gyógyulnak fel.
UTAZZ
A laborvezető elmondta, a vakcina hatásossága szempontjából fontos, hogy megállapítsák, hányféle alpopuláció van jelen.
UTAZZ
A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 124 ezret. Több mint 650 ezer vírustesztet végeztek eddig.
UTAZZ
Az infektológus főorvos szerint arra lehet készülni, hogy az esetek száma az elkövetkező időszakban emelkedni fog.
UTAZZ
Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek, ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.
Népszerű
Ajánljuk