SIKERSZTORIK
Kiderül, hogy miért került a szigetországba, és hogy a technikai kütyüin kívül még a férje is japán.
SIKERSZTORIK
Négy újszülöttet betonozott be, és 20 évig élt együtt a titokkal. Mostanra gyűrte le a bűntudat, így feladta magát.
SIKERSZTORIK
Az emberek válladra hajtott fejjel alszanak a vonaton, kötelező hangosan szürcsölni a levest, és senki sem tölthet italt magának.
SIKERSZTORIK
Egy igazi ázsiai-magyar kulturális massza a vadonatúj Ramen Brothers nevű formáció klipje. Van benne minden: animés csatajelenetek, kínai építészet és őszülő karatemester is.
SIKERSZTORIK
A DoQ-n augusztus 5-én debütáló A bádogteknők küzdelme című dokumentumfilm a világ legjelentősebb vízi csatájának részleteibe vezeti be a nézőket.
SIKERSZTORIK
A csütörtöki edzésen futottak össze a vízilabdásokkal és nem tudták visszafogni magukat.
SIKERSZTORIK
A szörnyű baleset Japánban történt. A buszon húszan sérültek meg, a személyautó sofőrje életét vesztette.
SIKERSZTORIK
Egy baleset következtében plutóniumot lélegeztek be a japán Oarai Kutató- és Fejlesztőközpontban.
SIKERSZTORIK
A valóságban a tündérmesék megfordulnak: a japán császár unokája, Mako hercegnő inkább a szerelmét választja.
SIKERSZTORIK
Mindössze 5 hetes a nyári szünet, néha még szombaton is bejárnak, ugyanakkor jóval fegyelmezettebbek a japán diákok.
SIKERSZTORIK
Kim Kardashian és Kanye West elbújhatnak a japán házaspár mellett. A férj és a feleség rendszeresen összeöltözik, de nem is akárhogy – kifutókon lenne a helyük!
SIKERSZTORIK
500 kilométert tett meg, tengerbe csapódott, mielőtt elérhette volna a japán vizeket. Trumpot tesztelhették.
SIKERSZTORIK
A Gésák a Duna-parton című kiállítás bepillantást nyújt abba a korba, amikor a magyar hölgyek is kimonót hordtak.
SIKERSZTORIK
A USS Crevalle nem csupán több tucat civilt mentett meg a japán megszállás elől, de ki tudja, hány flotta sorsát írta át azzal, hogy megszerezte a japánok haditervét.
Népszerű
Ajánljuk