MÚLT
Imi Lichtenfeld rájött, hogy atléta-múltja semmit nem ér egy igazi közelharcban. Módszerével 20 évig képezte az izraeli hadsereget.
MÚLT
Netanjahu nemzeti gyásznapot rendelt el Izrael történetének legsúlyosabb civil katasztrófája után. A közeli arab és drúz települések lakói segítenek az úton elakadtaknak, otthonaikba invitálták az ultraortodox zarándokokat, ételt és pihenőhelyet ajánlottak fel nekik.
MÚLT
Mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze a Meron-hegységben megrendezett zarándoklaton. Idősek és gyermekek is vannak a halottak és a sérültek között.
MÚLT
A legendás Salamon király személye a Biblia egyik nagy megoldatlan rejtélye. Egy brit tengeri régész több mint 350 hajóroncsot tanulmányozott az elmúlt 30 évben. „A közel-keleti hajók akkora utakat tettek meg Krisztus előtt 900 körül, mintha ma a Hold túlsó oldalára utaznának” - írta.
MÚLT
Ezt az oltási program sikerének tulajdonítják, a lakosság 53%-a már a második oltást is megkapta.
MÚLT
Jelentősen visszaesett az új koronavírus-fertőzések száma. Szombaton mindössze 82 vírushordozót azonosítottak. A harmadik járványhullám mostani, leszálló szakaszában 2540 aktív fertőzöttet tartanak nyilván.
MÚLT
A közelkeleti ország felnőtt lakosságának már több mint 60 százalékát beoltották. A napokban megkezdődhet a 12 éven felüli gyerekek oltása is.
MÚLT
Csaknem 5 millió embert már kétszer beoltottak, a kormány pedig már a korlátozások további enyhítését tervezi.
MÚLT
Amellett, hogy rendkívül gyors, nagyon olcsó is, így nagy szerepe lehet a tömegrendezvények biztonságos lebonyolításában.
MÚLT
Míg márciusban napi 80 ezer ember kapta meg a vakcinát, a napi átlag most már csak 6000 - elfogytak ugyanis azok, akik be akarják oltatni magukat, egymillióan viszont még hiányoznak a felnőttek közül.
MÚLT
Ilyen még nem volt: autójukból is szavazhatnak a karanténban lévők a holnapi választásokon Izraelben
A példátlanul sikeres oltáskampány és a drasztikusan javuló adatok mellett sem biztos, hogy a kormányzó Likud és Netanjahu miniszterelnök kormányon maradhat.
MÚLT
A közel-keleti országban már a lakosság 55 százaléka védett a koronavírussal szemben. Már ez a részleges országos védettség is megakadályozhatja a járvány újabb hullámát.
MÚLT
A tel-avivi Ben Gurion repülőtér megnyitásáról egyelőre nem döntöttek, de várhatóan lehetővé teszik a választásokra visszatérni vágyó izraeliek számára a belépést.
Népszerű
Ajánljuk