SZTÁRVILÁG
A színésznő azzal vádolta Izraelt, hogy szándékosan bombázott gyermekeket, nőket és családokat, akiket megfosztottak az élelmiszertől, gyógyszertől és humanitárius segélytől. Jon Voight hatalmasat csalódott a lányában, aki véleménye szerint egyszerűen nem érti Isten becsületét ás igazságait.
SZTÁRVILÁG
Az izraeli légierő hírszerzési irányítással hétfő reggel megölte a Hamász több magas rangú parancsnokát. A Hamász fegyverrel igyekszik megakadályozni, hogy a civilek délre meneküljenek.
SZTÁRVILÁG
Izraelbe látogatott a magyar köztársasági elnök, ahol meghallgatta annak az édesanyának a beszámolóját is, akinek 8 és 15 éves kislányát rabolta el a Hamász október 7-én az övezet melletti egyik kibucból.
SZTÁRVILÁG
Netanjahu felfüggesztette Amiháj Elijáhu részvételét a kormányüléseken. ki Jaír Lapid ellenzéki vezető is elítélte, és „egy felelőtlen miniszter elborzasztó, őrült megjegyzésének” nevezte.
SZTÁRVILÁG
Az UNICEF szóvivője elmesélte a 4 éves Talia és a 7 éves Zain történetét. Talia olyan stresszben van, hogy véresre vakarja a combját. Édesanyja csak arra koncentrál, hogy túléljék valahogy.
SZTÁRVILÁG
A köztársasági elnök előtt csak a nyugati világ legfontosabb vezetői jártak Izraelben szolidaritási látogatáson.
SZTÁRVILÁG
Eleinte azt hitték, hogy tűzijáték van a zenei fesztiválon, csak később jöttek rá, hogy rakétákat lőttek ki rájuk. A fiatal pár egy konténerben keresett menedéket.
SZTÁRVILÁG
A washingtoni kormány felhatalmazást adott az Izraelben és Libanonban működő amerikai diplomáciai képviseleteken dolgozók egy része és családtagjaik számára a távozásra, valamint elrendelte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége és erbili főkonzulátusán dolgozó diplomaták egy részének távozását.
SZTÁRVILÁG
Egy hete indult meg a szárazföldi offenzíva Gázában, a biztonságpolitikai szakértő szerint azonban az alagútrendszerben még nincsenek bent az izraeli katonák. Közben felvetődött egy másik megoldás.
SZTÁRVILÁG
Az egyik kórház igazgatója elmondta, hogy az áldozatok és a súlyos sérültek nagy része gyermek, akiket súlyos égési sérülésekkel vagy hiányzó végtaggal szállítottak be a kórházba. Volt olyan gyerek, akinek egyszerűen leszakadt a feje.
SZTÁRVILÁG
Az elmúlt órákban több mint 130 palesztin fegyveres vesztette életét a Gázai övezetben. A libanoni határnál is csapásokat mért az izraeli hadsereg a Hezbollah katonai célpontjaira.
SZTÁRVILÁG
A három Gázában rekedt családból kettő vállalta a biztonsági kihívásokat, hogy eljussanak a rafahi határátkelőhöz. A kairói magyar nagykövetség munkatársai várták őket három kisbusszal és már úton is vannak a főváros irányába.
SZTÁRVILÁG
A terrorista szüleinek fogalma sem volt arról, hogy fiúk a Hamász tagja. Társaival addig lőtték egy szoba ajtaját, amíg a gyereksírás teljesen el nem némult.
SZTÁRVILÁG
Az izraeli hadsereg különleges egysége, a Golani Brigád került összetűzésbe a Hamász terroristáival. A videó durva pillanatokat örökített meg.
SZTÁRVILÁG
A szárazföldi csapatok mindehhez légi és tengeri támogatás is kaptak. Egy izraeli parancsnok szerint az egységeik a Gáza kapuinál vannak.
SZTÁRVILÁG
Izrael szárazföldi akciója már javában tart Gázában, de egyáltalán nem olyan, mint amilyennek várták
A nagyszabású támadás részleteit megpróbálják a lehető legnagyobb titokban tartani. Arra is egészen szerdáig kellett várni, hogy megjelenjenek az első beszámolók az izraeli veszteségekről.
SZTÁRVILÁG
Az október 7-én kirobbant konfliktus kezdete óta eddig csak a humanitárius segélyszállítmányoknak és üzemanyagnak engedett zöld utat Izrael.
Népszerű
Ajánljuk