KULT
A korábbi műsorvezető, Istenes Bence ezúttal a nyomozók csapatát erősíti majd. Mutatjuk, ki veszi át tőle a stafétát.
KULT
Már három nyomozó kilétét fedték fel: Istenes és Csobot mellett Sebestyén Balázs tér vissza. A negyedik nyomozó kilétét még mindig homály fedi.
KULT
Nehéz lehet ezzel a teherrel élniük Istenes szerint. Tízszer annyit kell bizonyítaniuk, mint másoknak.
KULT
A bulvárműsorvezető szerint Molnár Áronnak addig nem akadt kifogása, amíg ki nem derült, hogy mennyi pénzt fog kapni. Szerinte a színész feleslegesen keverte a politikát a nemzetközi celebsportrendezvénybe.
KULT
Az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.
KULT
Ősszel költöztek be a családi házukba a Balaton-felvidéken, de még nagyon sok munka van az ingatlannal. Adél azonban nem bánja, hogy ilyen komótosan haladnak.
KULT
Pár napja kiderült, hogy az énekesnő a barátnőjével ment el egy egzotikus helyre, hogy egy meditációs képzésen vehessenek részt.
KULT
Pár nappal azután, hogy Csobot Adél elutazott, párja a közös gyerekeikkel jelentkezett be a reptérről. Csak tippelni lehet, vajon mi az úti cél.
KULT
A műsorvezető elárulta, hogy milyen újévi fogadalmi szokásuk van, és beszélt arról is, hogy miért szeretne kicsit visszafogni a sok munkából.
KULT
A műsorvezető hosszan beszélt arról, hogyan élte meg a show körüli felhajtást, és a Rácz Jenővel való konfliktusát.
KULT
„Ezért kellett egymást lecigányozni, leb*zizni” – Lakatos Márk gunyoros TikTok videóban tette helyre Istenes Bencét és Rácz Jenőt.
KULT
A műsorvezető azt írta, hogy bocsánatot kértek egymástól. Még hozzátette, hogy reméli, lesz még alkalom egy visszavágóra, ami tényleg csak a boxról szól majd.
KULT
Szili István nem értett egyet a végeredménnyel. Szerinte ha kevéssel is, de a műsorvezető nyerte az összecsapást.
Népszerű
Ajánljuk