SZEMPONT
A Szülői Hang Közösség felmérése alapján a válaszolók 90 százaléka jelez problémát a kormányzati intézkedések betartását, betarthatóságát illetően. Számos gondot felvetettek és több megoldási javaslatot is tettek.
SZEMPONT
Az igazgató szerint a hétfővel véget érő őszi szünet után az iskolát még legalább egy hétig zárva kéne tartani, és digitális oktatásra kellene átállni, de még nem biztos, hogy ez bekövetkezhet.
SZEMPONT
A minisztérium szerint a kormányhivatal állapítja meg, hogy a tanár a munkahelyén kapta-e el a vírust, ha igen, akkor kifizetik a teljes összeget.
SZEMPONT
A szakemberek szerint ez többek között a tantermek óránkénti háromszori szellőztetését előíró, iskolai fertőzéshigiéniai szabályoknak tulajdonítható. A szülők is együttműködőek, nem visznek beteg gyereket közösségbe.
SZEMPONT
Egy magyar gyógypedagógus anyuka minden álma az volt, hogy gyerekei egyszer majd a híres, angliai Summerhill iskolába járhassanak. Aztán az élet úgy hozta, hogy az álma valóra vált.
SZEMPONT
A Népszava információi szerint az Emmi 41 ezer hőmérőt vásárolt, egy darab eszköz pedig átlagosan 14634 forintba került.
SZEMPONT
Egy felmérés szerint ugrásszerűen megnőtt a pedagógusok leterheltsége, sok helyen kell helyettesíteni és a túlórák kifizetésével is gond van.
SZEMPONT
Több pedagógus is arról számolt be, hogy gyakran irreálisan alacsony vagy magas eredményt jelez a digitális hőmérő, ezért többször meg kell ismételni a mérést.
SZEMPONT
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint nagyobb zökkenők nélkül megoldható a feladat.
SZEMPONT
Szerinte bízni kéne annyira a szülőben, hogy bizonyos helyzetekben ő is írhasson igazolást, hisz sok esetben az orvos sem tud többet a gyerek állapotáról.
SZEMPONT
Napi 100-120 megkeresése van a szülőktől, legnagyobb része a nátháról szól, közben pedig elvész a valódi beteg. Szerinte felesleges tíz napig otthon tartani egy gyereket, ha nincs koronavírusra utaló tünete.
SZEMPONT
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kitérő választ adott arra a kérdésre, mi fog történni akkor, ha a vírus miatt ismét be kell zárni az oktatási intézményeket.
SZEMPONT
Az RTL Híradónak nyilatkozó gyermekjogi szakértő szerint a fertőzött diákok kiközösítése ugyanolyan veszélyes lehet, mint a fizikai vagy a verbális iskolai bántalmazás.
SZEMPONT
A rendelkezés két sarkalatos eleme majdnem megoldhatatlan helyzet elé állítja a gyerekorvosokat.
Népszerű
Ajánljuk