KÖZÖSSÉG
Könye Szabolcs a felvételeken mutatja be a gyakorlatokat, ami nemcsak a saját tanítványainak, de máshol tanuló végzősöknek is nagy segítséget jelent.
KÖZÖSSÉG
Osztrák mintára a dolgozókat és a diákokat is alávetnék a kötelező tesztelésnek, ha szükségessé válik.
KÖZÖSSÉG
Az iskola szülői közül néhányan úgy gondolják, nem helyes, amit az anya képvisel, még gyermekei elbocsátását is követelik.
KÖZÖSSÉG
A 6-7. évfolyamon pedig ajánlott. A felkészítő munkafüzet eddig 300 általános iskolás diákhoz jutott el. Az első vizsgák március 1-12. között lesznek.
KÖZÖSSÉG
Az egyesület a nyilvános pályázatában is körvonalazott tervek és víziók megvalósítására alkalmas, új helyszínt keres. Bíznak benne, hogy a zeneiskola ügye is rendeződik.
KÖZÖSSÉG
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint ha nem kezelik kiemelten a pedagógusokat az oltási tervben, annak súlyos következményei lehetnek a közoktatásban.
KÖZÖSSÉG
Egy szülő szerint évek óta fennáll a probléma, mára tartósan esős időben életveszélyessé vált a helyzet.
KÖZÖSSÉG
A középiskolások az iskola tervrajzai alapján építkeztek a Minecraft nevű játékban. A végeredmény lenyűgöző lett.
KÖZÖSSÉG
Több fiatal lány is anorexiás lett a nyilvános méricskélés után. A jogvédők elmondják, mit tehetnek a szülők.
KÖZÖSSÉG
Az oktatáson csak negatív koronavírus teszttel vehetnek részt a diákok. Az általános iskolásoknak heti két teszt lesz kötelező.
KÖZÖSSÉG
A kutatásból az is kiderült, hogyan viszonyulnak az oktatók az oltáshoz, és milyen formában folytatnák az oktatást tavasszal.
KÖZÖSSÉG
Eddig már több mint 19 ezren írták alá. A diákok azt kérik, hogy érettségi helyett a jegyeik átlaga alapján kapjanak szakmai vizsgáikra és az érettségijükre osztályzatot.
KÖZÖSSÉG
Az önkéntes és ingyenes vizsgálatokat országszerte 99 mintavevő ponton végzik majd január 2-án szombaton és 3-án vasárnap 7-19 óra között.
KÖZÖSSÉG
A köznevelésért felelős államtitkár szerint sikeres volt a védekezés a közoktatási intézményekben.
Népszerű
Ajánljuk