SZTÁRVILÁG
A Drága örökösökből ismert színész megtörte a csendet, és nem tagadja, sokszor szégyellte magát korábban, most azonban úgy érzi, mindent visszakapott és megtanulta tisztelni a függőségét.
SZTÁRVILÁG
Az ország egyik leggazdagabb embere szerint a közbeszerzéseken bárki ajánlatot tehet, a jachtbiznisz is csak üzlet, Pesty László pedig azért kereste meg, hogy támogatást kérjen tőle.
SZTÁRVILÁG
Szerinte Márki-Zay Péterrel senki nem tud és nem is akar együttműködni, Hódmezővásárhely pedig hibernálta magát.
SZTÁRVILÁG
Szerinte ugyanolyan, ha valaki fizet egy szexuális szolgáltatásért, mintha virágot vesz valakinek, mert az is pénzbe kerül.
SZTÁRVILÁG
Megrázó interjút adott az ukrán first lady, aki szerint a férje képes végig csinálni a háborút. Olena Zelenszka tisztában van azzal, hogy ő és a gyerekeik is Kreml célpontjai között vannak.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök eddig sem rejtette véka alá szimpátiáját az ex-elnök felé, most szintet lépett a volt vezető dicséretében.
SZTÁRVILÁG
Szerinte a csatornának jelentős pénze származott az elhibázott interjúból, de ő egy pennyt sem látott ebből.
SZTÁRVILÁG
Egészen sajátos beszélgetést vezetett elő a műsorvezető a Márki-Zay Péterrel készített interjú közben.
SZTÁRVILÁG
Itt a Szeretlek Magyarország első podcastje, az 'Emlékszem, amikor...,' amelynek első részében Náksi Attila és Gerendai Károly mesél a
90-es évek zenei világáról.
SZTÁRVILÁG
A színész arról is beszélt, hogy mostanában nagyon kevesen látogatják, volt kollégái, barátai szinte megfeledkeztek róla.
SZTÁRVILÁG
A filmes producer azt is elmondta, hogy négyszemközt is meg akarta osztani a kritikáit Orbán Viktorral Tusványoson, de az sms-ére nem kapott választ.
SZTÁRVILÁG
Az egykori szépségkirálynő elárulta, sokszor egyedül érezte magát az előző házassága alatt. Azt mondta, a sikerélményt a munkájában kereste, de nem volt boldog.
SZTÁRVILÁG
A 444 Tusványoson kapta el egy rövid interjúra, amiből kiderült, hogy Bende egyáltalán nem gondolja politikailag elfogultnak a közmédiát.
SZTÁRVILÁG
Jámbor többek között arról is beszélt, hogy halálosan megfenyegették, és ez szerinte kapcsolódik ahhoz a lejáratókampányhoz, amit a Fidesz és médiája ellene és a Szikra közössége ellen folytat.
SZTÁRVILÁG
A kihelyezett kormányülésről jelentkezett be a miniszterelnök a szokásos péntek reggeli interjúra: Orbán azt is elmondta, hogy a NATO-csúcs után a háború el fog húzódni, mert a Nyugat háborút akar.
Népszerű
Ajánljuk