FELFEDEZŐ
A tó partján másfél millió forintos négyzetméterárral kalkulálhatunk - derült ki a Lakáskiállításon. Az új lakások négyzetméterára pedig az év végre elérheti az 1,6-1,8 millió forintot.
FELFEDEZŐ
Több milliárd forintot veszítettek az önkormányzatok a belvárosi ingatlanjaik eladása során - ezt állapította meg az ügyet vizsgáló fővárosi bizottság.
FELFEDEZŐ
Hogyan változtak a lakásárak az átlagbérekhez képest országosan, Budapesten és Miskolcon? Hány négyzetméternyi lakást lehetett egyhavi bérből venni 2002-ben, 2012-ben és 2022 januárjában? Érdekes adatok jöttek ki.
FELFEDEZŐ
Nincs megállás a hitelkamatok emelkedésében. A személyi kölcsönöknél lassan el kell búcsúznunk az egy számjegyű ajánlatoktól, és már a standard lakáshitel kamatok is a 10 százalékos szint közelébe jutottak – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői.
FELFEDEZŐ
Február 23-a után folyamatosan nőnek a bérleti díjak, hatalmasat ugrott a kereslet az ukrán határ melletti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
FELFEDEZŐ
Ezen a francia borbirtokon házasodott össze a két sztár még 2014-ben. Most kényszerből egy vodkamágnással vezeti együtt a borászatot a színész.
FELFEDEZŐ
Rogán Antal volt jegyzőjétől vette meg a budai villa melletti telket Rogán kabinetfőnökének családja
Sélley Zoltán nem árulta el, hogy mennyiért adta el az 1041 négyzetméteres, üres területet Nagy András cégének.
FELFEDEZŐ
A volt tévés az énekesnő szüleiben megbízik, mert akkor is támogatták őt, amikor egyedül volt.
FELFEDEZŐ
Nagy András régebben kisebb vállalkozást vezetett. Ebből nehezen magyarázható, hogyan vett meg egy milliárdos értékű ingatlant a II. kerületben - írja a lap. Amit azután Rogán Antal bérelt ki.
FELFEDEZŐ
A belvárosi fideszes vezetésű kerület egy hete sajtóközleményében még nem említette az egyik, áron alul megszerzett üzlethelyiséget.
FELFEDEZŐ
Hat háló, hat fürdő, borszoba, saját medence és privát strand is tartozik a New Yorkhoz közeli luxusszigetre épített villához.
FELFEDEZŐ
„Nem hagyjuk, hogy a Fidesz kiárusítsa, kivéreztesse, feldarabolja Budapestet. Megvédjük a városunkat” - közölte a főpolgármester.
FELFEDEZŐ
Országosan az adásvételek majdnem 3 százalékánál a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 10 százalék felett volt.
FELFEDEZŐ
„Valódi versenynek nyoma sincs, minden lezongorázva. A fideszes kerületvezetés a látszatra sem ad” – reagált az ellenzék a tervre.
FELFEDEZŐ
Oláh Lajos szerint meg kellene vizsgálni, hogy nem károsították-e meg a kerület lakóit az adásvételekkel.
Népszerű
Ajánljuk