HÍREK
Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy már vizsgálják a szakemberek a kínai vakcina dokumentációját, és arról is beszélt, hogy gyakorlatilag elmaradt az idei influenzajárvány.
HÍREK
A kutatók szerint az a cél, hogy a Covid-19-et egy súlyos betegség helyett enyhévé változtassák, olyanná, mint egy súlyosabb nátha.
HÍREK
Az idei influenza szezonban eddig a felnőttek részére biztosított oltóanyag 74 százalékát, míg a 3 év alatti gyermekek rendelkezésére álló négykomponensű vakcina 20 százalékát adták be - közölték.
HÍREK
Ne a kiskapukat keressük, hanem értsük meg a védekezés lényegét: azt, hogy ebben mindnyájunknak nagyon fontos szerepe van - mondta az országos tisztifőorvos.
HÍREK
Sokkal veszélyesebb a koronavírus, de mégis van több hasonlóság az új járvány és a szezonális influenza között.
HÍREK
Jó lenne a miniszterelnökre és a kormányra fogni ezt az egészet, de ő – bár cinikusan és számító módon – valójában azt csinálja, amit mi engedünk neki. És mi évtizedek óta engedjük, hogy tízezrek haljanak meg elkerülhető módon az egészségügyben.
HÍREK
A hazai gyártású 3Fluart oltóanyag átmenetileg elfogyott, a Vaxigrip Tetra vakcinából viszont már nem is lesz újabb szállítmány.
HÍREK
Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos szerint az a legfontosabb, hogy a koronavírus és az influenza egyszerre ne támadjon meg senkit. Évente átlagosan 600 ezer és 3 millió között van azoknak a száma, akik megbetegednek influenzában.
HÍREK
A vakcinák gyártása egy-másfél évet vesz igénybe. Az európai kormányok saját sikerük áldozatává váltak, miután polgárok milliót beszélték rá arra, hogy oltassák be magukat influenza ellen.
HÍREK
A Népszava szerint ingyen nem fog mindenkinek jutni az oltóanyagból, mert abból ugyanannyi áll rendelkezésre most is, mint máskor, viszont idén sokkal többen akarják beadatni maguknak.
HÍREK
Az infektológus az ATV műsorában beszélt többek között a remdesivir hatóanyagú gyógyszerekről, illetve az influenzajárvány és a koronavírus-járvány kölcsönhatásairól.
HÍREK
A koronavírus ellen az influenza elleni védőoltás nem ad védelmet, ugyanakkor mindkét vírus „célszerve az alsólégúti traktus”, ezért fontos legalább az egyik ellen védekezni. Nem kell viszont karantén, ha Romániába utazunk.
Népszerű
Ajánljuk