HÍREK
A hat vizsgált országban a megkérdezettek több mint fele komoly kockázatot lát arra, hogy a következő hónapokban pénzügyi helyzete bizonytalanná válik, 80 százalékuk már most is nehéz pénzügyi döntésekre kényszerült.
HÍREK
Drágul a tárolás és a hűtés, ráadásul a kedvezőtlen időjárás miatt amúgy is kevesebb a termés.
HÍREK
Orbán Viktor lánya azt is mondta, hogy szerinte sok jót hozott haza, miután egy ideig külföldön élt a családjával.
HÍREK
Az egyik édesapa elmondta, hogy az új, 50 kilométerre lévő iskolába másfél-két óra kell a bejutáshoz, így a gyereket már hajnalban kéne ébreszteni.
HÍREK
Tavaly több mint 430 ezren voltak azok, akiknek a havi ellátása 100 ezer forintot sem érte el.
HÍREK
Ha a torzító hatásokat kivesszük a képletből, az egész unióban hazánkban a legmagasabb az infláció az Európai Unió országai közül.
HÍREK
Közel 75 százalékkal emelik meg a kötelező alapdíjakat, a területi jegyek ára 20-30 százalékkal magasabb lesz.
HÍREK
Főként a hamvasztás ára emelkedhet, mert az ezzel foglalkozó vállalkozások akár 13 szoros áron kaphatnak energiát a korábbiakhoz képest.
HÍREK
A halottak napján hagyományos virág 10-20 százalékkal lett drágább, a kereskedők próbálnak visszafogottan árazni a Kertészeti Árudák Egyesülete szerint.
HÍREK
Az agrárközgazdász szerint az ársapkák az általános inflációt csak növelni fogják, azonban ha kivezetnék őket, akkor a termékek árai 50-80 százalékkal is emelkedhetnének.
HÍREK
Kabát Peti a ruhavásárlásból és az ételrendelésből nem engedne, de kiderült az is, hogyan spórol Voksán Virág és Cserháti Tamara.
HÍREK
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke azt mondta, a belső kereslet lassult, a globális nyersanyagárak csökkentek, ezek az infláció lassulását vetítik előre.
HÍREK
A befektetési szakember szerint a kormányzat a saját hibáit fizetteti meg véletlenszerűen kijelölt szereplőkkel.
HÍREK
A gazdasági szakember szerint hazánknak mihamarabb érdemes volna belépni az euróövezetbe. Gazdasági recessziótól és tartós inflációtól is tart.
Népszerű
Ajánljuk