SZTÁRVILÁG
A Neuralink egyik felsővezetője, Shivon Zilis 2021 novemberében adott életet a kicsiknek. Velük együtt Musknak már 9 gyereke van összesen.
SZTÁRVILÁG
A sportágban általában az orosz versenyzők dominálnak, de ők az ukrajnai háború miatt nem indulhattak a versenyen.
SZTÁRVILÁG
A Maliban élő anya szülés közben csak annyit érzékelt, hogy sorra jönnek ki belőle a gyerekek.
SZTÁRVILÁG
Kitti és Attila 10 évig küzdött azért, hogy gyermekük lehessen, az édesanya viszont már soha nem tarthatta kezében a kicsiket.
SZTÁRVILÁG
A futballcsillag nem lép ma pályára a Manchester Unitedben a Liverpool ellen. Az egész futballvilág együttérzését fejezi ki a portugál sztárnak.
SZTÁRVILÁG
Már 18 évesen kiderült, hogy endometriózisa van. Ekkor le is mondott arról, hogy anya legyen. Éppen ezért igazi áldásnak tartja, hogy négy gyermeket is szülhetett.
SZTÁRVILÁG
A kisbabái jövő tavasszal jönnek a világra, de az énekesnő már most úgy érzi, mintha kilenc hónapos terhes lenne.
SZTÁRVILÁG
A babákat sikerült megmenteni az orvosoknak, de a második trimeszterben lévő anya szervezete feladta a harcot a kórral szemben.
SZTÁRVILÁG
Még a szülészorvos is megdöbbent, aki soha nem látott ilyesmire példát a karrierje során.
Népszerű
Ajánljuk