SZTÁRVILÁG
Judit, a Norvégiában élő kismama most hazalátogatott, és mesélt különleges terhessége időszakáról.
SZTÁRVILÁG
A kismamának most hat ember helyett kell enni, járni is alig tud. Persze így is óriási az öröm.
SZTÁRVILÁG
Nem csoda, hogy egy hónapos csöppségekért odavan az internet. A világhírű motivációs tréner igazán büszke lehet!
SZTÁRVILÁG
Maria és Chrysa Syngrou gyönyörűek, szőkék, ikrek és oda-
meg vissza vannak értük az emberek.
SZTÁRVILÁG
Egy tízéves kisfiú szülei megörökítették, hogyan viselkedett kisfiuk, amikor megtudta, hogy az édesanyja ikreket vár.
SZTÁRVILÁG
Bár korábban is vékonyak voltak, de szerettek volna sportosan kinézni. Az edzésnek meglett az eredménye.
SZTÁRVILÁG
A kis Marcia édesanyja világos bőrét és aranyszőke haját örökölte, míg Millie inkább a jamaicai származású apukájára hasonlít.
SZTÁRVILÁG
Egy nő ikreket várt, azonban egy súlyos betegség miatt úgy tűnt, sem ő, sem a picik nem élik túl a terhességet.
SZTÁRVILÁG
90 ezer forintnyi ausztrál dollárt költ hetente ételre. Minden fogást frissen készít el, még fagyasztott ételeket sem használ.
SZTÁRVILÁG
Alizra és Zoéra 7 éven át vártak szüleik, 4 mesterséges megtermékenyítésen estek át. Aztán végre megszülettek – gerincvelői izomsorvadással, vagyis szinte egy halálos ítélettel.
Népszerű
Ajánljuk