FELFEDEZŐ
Még a bankszámlájuk is közös, ám inkább a szekrények és hálószobák elosztása jelent problémát.
FELFEDEZŐ
Bobby egészséges, de Steve-nek több szerve is leállt, az orvosok már nem sokat tehetnek érte.
FELFEDEZŐ
Az ikerterhességek ugyanakkor még mindig magasabb kockázatot hordoznak, mint egy gyermek kihordása.
FELFEDEZŐ
Még a komoly katonai körülmények között is adódott vicces szituáció a hasonlóságból. Ugyanakkor a testvérek számos dologban különböznek is egymástól.
FELFEDEZŐ
„Mindig azt mondták, hogy ha már együtt jöttek erre a világra, együtt is fognak elmenni. Így is történt” - mondta a testvérük.
FELFEDEZŐ
Még az orvosok sem hitték el, hogy csupán bátyja jelenléte elég volt ahhoz, hogy a kicsi jobban legyen. Pedig már búcsúzkodtak volna a gyengélkedő ikertől.
FELFEDEZŐ
A fiatal párnak nagyon kicsi esélye volt arra, hogy két ikerpárjuk szülessen egymás után, de boldogok, hogy így történt, és egyelőre bírják a terhelést.
FELFEDEZŐ
A szülők szeretnék megvédeni az fényérzékeny kicsiket a káros UV-sugárzástól, ezért hagyták el a napsütötte arizonai otthonukat.
FELFEDEZŐ
A két lány egyébként is nagyon hasonlított, hiszen ikrek, de nem elégedtek meg a természetes formáikkal. Most komoly gyógyszeres kezelésre szorulnak.
FELFEDEZŐ
A mai napig ugyan abban a házban élnek, egyforma ruhában járnak, azonos az érdeklődési körük. Gyerekkori barátaikhoz mentek férjhez, bejárták a fél világot - és még mindig nem unják egymást.
Népszerű
Ajánljuk