HÍREK
Az Irán támogatta Hezbollah libanoni terrorszervezet és a jemeni húszik rakétákkal és drónokkal támadták a zsidó állam területét. Az izraeli légierő gépei már meg is kezdték az állásaik bombázását.
HÍREK
Szombat este a szervezők szerint több mint százezres, a helyi média szerint sok tízezres tömegtüntetés volt Tel-Aviv központjában és az ország több városában a Netanjahu-kormány menesztéséért és előrehozott választásokért.
HÍREK
A Gázai övezetben azonosítottak négy, robbanószereket szállító terroristát, majd a légierő segítségével felszámolták az osztagot. Mintegy fél órával később további négy terroristát azonosítottak, akiket szintén a levegőből öltek meg.
HÍREK
Régóta gyanítják, hogy a palesztin terrorszervezet civil létesítményeket használ védőpajzsként. Az al-Sifa ez egyik első számú gyanúsított volt. A feltételezések beigazolódni látszanak.
HÍREK
A terrorszervezet egyik fegyverkezésért felelős vezetőjét, Abu Zinát iktatták ki, aki kulcsfontosságú szereplője volt a fegyvergyártásnak, és aki a rakéták és a stratégiai fegyverek termelésére szakosodott.
HÍREK
Az izraeli hadsereg különleges egysége, a Golani Brigád került összetűzésbe a Hamász terroristáival. A videó durva pillanatokat örökített meg.
HÍREK
A hadsereg délen a Hamász, északon a Hezbollah katonai célpontjait lőtte. Mindeközben elfogtak egy terroristát is, aki az október 7-i átfogó támadás óta bujkált.
HÍREK
A 3 perces videóban azt láthatjuk, ahogy a Hamász fegyveresei civilek otthonába törnek be, majd az ajtón keresztül rálőnek egy otthon lévő alakra. A felvétel végén az is látható, ahogy az izraeli katonák lelövik a Hamász tagját.
HÍREK
Drámai videón, ahogy az izraeli haditengerészeti kommandósok visszafoglalnak egy gázai határállomást
A katonák körülbelül 250 túszt mentettek ki élve.
HÍREK
A légitámadások célja a gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet infrastruktúrájának a megsemmisítése, a terrorszervezet vezetőinek likvidálása - tudatta az IDF szóvivője.
HÍREK
A hatóságok bejelentették a helyi médiában, hogy segélyvonalakat hoznak létre, melyeken információt lehet kérni a Gázai övezetbe hurcoltakról, a családok bejelenthetik szeretteik eltűnését, és információhoz lehet jutni a nem jelentkező katonák felől.
Népszerű
Ajánljuk