SZTÁRVILÁG
Ezúttal nem az uszodából jelentkezett, hanem egy „szárazföldi” kondiedzést nézhettek végig a követői.
SZTÁRVILÁG
Az úszónő múlt héten jelentette be, hogy megszünteti a közös munkát Petrov Árpáddal, korábbi trénerével, mert megingott benne a bizalma.
SZTÁRVILÁG
A vállalat a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta át eddig a közérdekű adatokat. Most végrehajtóval ment a lap a céghez, így derült ki, hogy nem volt szerződés. Más iratok is érdekes pénzmozgásokat fedtek fel.
SZTÁRVILÁG
A főpolgármester vétózná a 2023-as atlétikai világbajnokságot, amit Budapest rendez, a sportolók viszont nem. Most Hosszú Katinka is kiállt a sportesemény megrendezése mellett.
SZTÁRVILÁG
Az úszódresszen kívül jó pár eszközre is szüksége van a felkészüléshez az olimpia bajnok úszónőnek.
SZTÁRVILÁG
Köztük az olasz Ilaria Cusinatót is, akinek felkészülését exférje irányítja. Hosszú azt mondta: azt szereti, ha az úszása beszél helyette.
SZTÁRVILÁG
A budapesti úszó Világkupán futhatnak össze, ahol Tusup többek közt épp Katinka egyik ellenfelét irányítja majd.
SZTÁRVILÁG
Földházi Dávid maga jelentette be a hírt az úszóedző és mentoráltjai közös YouTube-csatornáján.
SZTÁRVILÁG
A szövetségi kapitány azt mondta, az amerikai edző akkor kapcsolódott be a történetbe, amikor Hosszú Katinka már világbajnok volt.
Népszerű
Ajánljuk