TUDOMÁNY
Csak 1992 augusztusa volt melegebb az idei júliusnál. A legextrémebb hónap azonban 1965 októbere volt a hűvössége és szárazsága miatt.
TUDOMÁNY
Szerdától a MÁV, a Volánbusz és a MÁV-HÉV utasai is palackozott vizet kaphatnak a harmadfokú hőségriadó miatt.
TUDOMÁNY
Takács Péter szerint a kormány gondosan felkészült a nyári szezonra, és úgy véli: az egészségügyi dolgozók is fel vannak készülve a rendkívüli helyzetekre.
TUDOMÁNY
Akkor már valószínűtlen a 40 fok, de itt az idő elfelejteni az állami ünneppel búcsúzó nyár mítoszát is.
TUDOMÁNY
Közel egy fokkal melegebb volt ma, mint ugyanezen a napon 1946-ban. Kelebián átlépte a 40 fokot a hőmérséklet.
TUDOMÁNY
A következő hétvégén már többfelé lehetnek záporok, zivatarok. Vasárnap legfeljebb már csak 36 fok lesz.
TUDOMÁNY
Vasárnaptól péntek éjfélig lesz érvényben a különleges figyelmeztetés. Kiderült, hogy meddig tart a hőség, addig azonban 35 fok feletti csúcsok is jönnek.
TUDOMÁNY
Többfelé 35 foknál is melegebb lesz, sőt közelítjük a 40 fokot. Napsütésből lesz bőven, csapadékból viszont szinte semmi.
TUDOMÁNY
Számos veszélyre is felhívták a figyelmet, amiket érdemes betartani. A napi magas átlaghőmérséklet miatt több óvintézkedést is érdemes megtenni - javasolják a szakértők.
TUDOMÁNY
A holnapi front csak kicsit lassítja a visszatérő kánikulát. Zivatarokra többségében a Dunántúl nyugati, északnyugati felé számíthatunk, majd délután helyenként újabbak alakulhatnak.
TUDOMÁNY
A meteorológus szerint jövő héten kezdődik és augusztus 18-ig tarthat a nyár utolsó nagy hőhulláma. Megint jön a 40 fok körüli rekkenő hőség.
TUDOMÁNY
Kedden reggel néhány északi völgyben tíz fok alá is csökkenhetett a hőmérséklet. Szerdától megint beindul a melegedés.
TUDOMÁNY
A hatalmas kánikula és melegrekordok után nem sokkal köszöntött be az idei nyár eddigi leghidegebb reggele.
TUDOMÁNY
Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara győri elnöke szerint nagyon komolyan kéne venni a kórházi klímák problémáját. Kásler szerint viszont ötven fokban is lehet dolgozni.
Népszerű
Ajánljuk