FOCI EB
A hollandok Budapesten játsszák következő mérkőzésüket, még nem tudni, ki lesz az ellenfelük.
FOCI EB
Sikeres kormányalakítás esetén Mark Rutte immár negyedik miniszterelnöki mandátumát kezdheti, és ő lesz Hollandia leghosszabb ideig hatalmon lévő kormányfője.
FOCI EB
A kijárási korlátozások elrendelésével a kormány visszaélt sürgősségi hatáskörével - mondta ki a hágai bíróság. Azonnal fel kell függeszteni az éjszakai kijárás korlátozását.
FOCI EB
A rengeteg csapadék és a hófúvás rég nem látott ítéletidővel járt, sok helyen gondot okoz az egybefüggő jégpáncél is.
FOCI EB
Több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután az adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte őket.
FOCI EB
Anglia egyes területein egy sokkal gyorsabban terjedő új koronavírus-törzs jelent meg. Emiatt az érintett térségekben az eddiginél is szigorúbb korlátozásokat vezettek be.
FOCI EB
A közeli családtagokon kívül mindenki legfeljebb két emberrel találkozhat, karácsony este hárommal.
FOCI EB
A kötelező karantén tíz nap helyett öt napra rövidül. A szomszédos Belgiumban is lassul a vírus terjedése.
FOCI EB
Mit szólnál, ha nálunk is lennének ilyenek? Ráadásul a padokat online is meg lehet rendelni, a bevételeket pedig az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezetnek utalják.
FOCI EB
Három héttel a szigorított korlátozó intézkedések és lezárások után. A szomszédos Belgiumban is csökken az új fertőzöttek száma.
FOCI EB
Holland kutatók most egészen más megvilágításba helyezték a művész egykori elmeállapotát. Van Gogh valószínűleg nem volt skizofrén, de rejtett epilepsziában szenvedhetett.
FOCI EB
59 nap alatt kétszer is elkapta a koronavírust a 89 éves holland nő. A második fertőzést nem élte túl.
FOCI EB
Az új technológiának köszönhetően a koporsó 4-6 hét alatt lebomlik, szemben a fakoporsók nagyjából 10 éves időtartamával.
Népszerű
Ajánljuk