KULT
A tiltakozások több mint egy hete tartanak, a gazdák attól félnek, hogy a kormány tervei veszélyeztetik a mezőgazdasági dolgozók egzisztenciáját.
KULT
Mark Rutte ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elfogadott uniós állapodás nem Orbán Viktor nagy győzelme.
KULT
Mark Rutte arról beszélt, hogy már csak technikai egyeztetés zajlik hazánk és az Európai Unió többi tagállama között.
KULT
A Magyarországról importált liszt kilogrammonkénti ára olcsóbb, mint az itthon hatóságilag kiszabott minimum.
KULT
A Hollandiában élő magyar választók vonattal tudnának a legkönnyebben eljutni szavazni. De akkora a gond, hogy az egész országban megálltak a vonatok.
KULT
A testület úgy indokolta a döntést, hogy „a rendkívüli körülmények az előzetes letartóztatás feloldását indokolják, különös tekintettel arra, hogy az ukrán kormány előzőleg minden férfit a haza megvédésére szólított fel.”
KULT
Van Leeuwen soha nem volt profi kézilabdázó, 36 órás munkaideje mellett hat edzésen vesz részt hetente. A munkaidejében koponyaimplantátumokat tervező kapus a számítógépét is elhozta, hogy Budapesten is tudjon dolgozni két mérkőzés között.
KULT
Dean Verberckmoes eltűnését azután jelentették a szülei, hogy a bébiszitter nem vitte el a gyereket a nagyszülőkhöz. A kicsi holttestét Hollandia Zeeland tartományában találták meg.
KULT
Karácsonykor és szilveszterkor is szigorú korlátozások lesznek érvényben, hamarosan az új vírusmutáns lesz a domináns az országban.
KULT
Több zsidó szervezet is beperelte a kijelentései miatt, a bíróság most kötelezte arra, hogy törölje a posztokat, különben milliókat fizethet naponta.
KULT
A holland közegészségügyi intézet szerint az omikront egy november 19-én és egy november 23-án vett vizsgálati mintában is kimutatták.
KULT
A férfi és a nő azok között volt, akiket az új, omikron variánssal való potenciális megfertőződés miatt különítettek el, Spanyolországba akartak eljutni.
Népszerű
Ajánljuk