SZTÁRVILÁG
Szóvá tették neki, hogy nem emlékezett meg az Instagram-oldalán néhai exe születésnapjáról, erre reagált.
SZTÁRVILÁG
A Drágám, add az életed! című műsor kvízében a kérdés elhangzása után szinte azonnal rányomtak, hogy Bence a hancúrozáshoz ért a legjobban.
SZTÁRVILÁG
A lányoknak a derekukra rögzített dobozból kellett kirázniuk minél gyorsabban a pingponglabdákat. A lemezlovas a kezdés előtt még azt mondta, sose próbált twerkelni, ám ez cseppet sem látszott a feladat során.
SZTÁRVILÁG
A pár egy éve házasodott össze, Pamela azonban még mindig sokszor elfelejti, hogy házasok.
SZTÁRVILÁG
Az influenszer korábbi kedvese azt üzente Berki Krisztiánnak, hogy nyugodjon meg ott, ahol most van, és legyen nagyon boldog.
SZTÁRVILÁG
A vetélkedőben ezúttal már nemcsak a sztárpárok férfi tagjai, hanem a nők is kapnak feladatokat.
SZTÁRVILÁG
A szakítás után nem tudtak megegyezni kislányuk elhelyezéséről. Ezért fordultak a bírósághoz.
SZTÁRVILÁG
Úgy tűnik, az exek között továbbra sincs béke, közös kislányuk miatt viszont kénytelenek tartani a kapcsolatot.
SZTÁRVILÁG
„Teljesen tudatában voltam annak, hogy borzasztó a látvány, amit a tükörben látok” – fogalmazott.
SZTÁRVILÁG
Pamela már régóta nehezményezi, hogy exe felesége képeket oszt meg az ő lányáról az Instagramon, de a legutóbbi közös fotó végképp kiverte nála a biztosítékot.
SZTÁRVILÁG
A kismama arról is beszélt, hogy pokoli fájdalmakat élt át a szülés utáni első hetekben, szüksége volt párja támogatására.
SZTÁRVILÁG
Aranyos családi fotót osztott meg követőivel és mesélt a szülésről, illetve arról, hogy telnek most a napjaik.
SZTÁRVILÁG
Hódi Pamela tavaszra várja második kislányát. Azt mondja, a mostani terhessége egészen más, mint az első, de igyekszik tanulni a hibáiból, és a szülés utáni időszakot is teljesen máshogy képzeli el ezúttal.
SZTÁRVILÁG
Bár 2020-ban sok mindenről le kellett mondanunk, a hírességek télapós képeinek idén sem szabad elmaradniuk.
Népszerű
Ajánljuk