SZEMPONT
Bár összességében több a férőhely, mint amennyi igény van rá, a területi egyenlőtlenségek miatt sokan mégis kiszorulnak az önkormányzati intézményekből. Őket eddig havi 40 ezer forinttal támogatta az állam, de ennek egyelőre vége.
SZEMPONT
A hatalmas autó- és akkumulátorgyári beruházások folyamatosan csábítják a hivatásos tűzoltókat, a bérversenyben sokkal jobb ajánlatokat kínálva.
SZEMPONT
A rendező terve az volt, hogy a filmben legyen a baba világa túlzóan rózsaszín. Az előzetes alapján ez sikerült.
SZEMPONT
A segédeszközöket árusító voltok egyötöde bezárt. Kerekesszékek, felnőtt pelenkák, rokkant-emelők és más cikkek is hiánycikknek számítanak.
SZEMPONT
Raskó György szerint az árstop hiányhoz és az import miatt brutális áremelkedéshez vezethet.
SZEMPONT
A bevételek 3971 milliárd forinttal, a kiadások 3605 milliárd forinttal nőttek. A pénzügyminiszter szerint a vártnál jobban csökkent az államadósság.
SZEMPONT
Az agrárközgadász szerint ha eltűnik az olcsó beszerzési forrás, a kereskedők kénytelenek lesznek külföldről behozni az ársapkás krumplit, cukrot, tojást és étolajat, miközben a veszteségek miatt a magyar kisboltok tönkremennek.
SZEMPONT
Úgy tűnik, politikai hovatartozáson is múlik, hogy ki mennyire veszi észre az árstopos élelmiszerek hiányát a boltokban.
SZEMPONT
Antidepresszánsokon, szorongásoldókon kívül megfázás és torokfájás elleni szerekből sem mindegyik kapható.
SZEMPONT
Minden árstopos termékből egy egységnyit lehet vásárolni – nagyjából ebben foglalható össze a korlátozás. Cél hogy ne alakuljon ki hiány karácsony előtt.
SZEMPONT
A román kormány október 5-én árplafont szabott meg egyebek közt a tűzifára. Csoda, hogy hiány lett?
SZEMPONT
Ilyen mértékű és az egész országra kiterjedő üzemanyaghiány évtizedek óta nem volt Magyarországon.
SZEMPONT
Igaz, ott nincs ársapka, és így hiány sem. Az emberek hosszú sorokban álltak azoknál a kutaknál is, ahol még volt benzin.
SZEMPONT
Fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország felé is korlátozzák vagy leállítják az oroszok az olajszállításokat a Barátság kőolajvezetéken keresztül.
SZEMPONT
Az amerikai hírszerzés szerint Oroszország saját forrásból nem képes újragyártani azokat a fegyvereket és lőszereket, amelyeket elhasznál, ezért fordul más országokhoz utánpótlásért.
SZEMPONT
A miniszter szerint a MOL-nak kell válaszolnia, hogy képes-e biztosítani az ország üzemanyagellátását.
Népszerű
Ajánljuk