SZTÁRVILÁG
Az énekesnő több mint 30 éve van együtt férjével, Kátai Róberttel. Házasságuk sikerének titkáról beszéltek.
SZTÁRVILÁG
Egy most megjelent könyv szerint a politikus még 2004-ben poénkodott ezzel a tanácsadói körében. Az mondjuk tény, hogy 47 éve élnek együtt a feleségével.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő azt is elárulta, már az elején érezte, hogy nem lesz tartós a kapcsolatuk volt férjével, aki nehéz életből érkezett, számos problémával.
SZTÁRVILÁG
Érdekes eredményt hozott egy nemrégiben végzett kutatás: a családi élet általános 21. századi ábrázolásával ellentétben a házasok láthatóan kevésbé hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a partnerüket, mint az egyedülállók.
SZTÁRVILÁG
A Story magazin csütörtöki számának címlapfotóján látszik is az új feleség. A nő nevét egyelőre nem árulták el.
SZTÁRVILÁG
A legendás tévés háromszor volt már házas. Öt éve vált el harmadik feleségétől, Kállay Boritól.
SZTÁRVILÁG
Bármin össze tudnak veszni: még azon is, hogy ki hová szeretne utazni. Olyan vita is kerekedik néha, hogy a végére egy órán keresztül nem állnak szóba egymással.
SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi arról, hogy eddig még nem volt egyházi esküvője: „Ami késik, nem múlik. Még fiatal vagyok”
Az énekesnő elárulta, hogy miért romlott el a házassága, milyen volt neki a Megasztár, miért hagyta ott a színházi világot és milyen tervei vannak a jövőben.
SZTÁRVILÁG
Mi a boldog házasság titka? Az örök kérdésre ezúttal Rubint Réka és Schobert Norbi próbált meg választ adni.
SZTÁRVILÁG
Az egész weboldalról eltűnt a lemondott államfő: sehol nem dobja fel a nevét a kereső. Pedig tavaly még a köztársasági elnök a saját esküvői fotójával reklámozta a rendezvénysorozatot.
SZTÁRVILÁG
Ambrus Attila hosszú évek óta boldog házasságban él Rékával, most pedig felelevenítette kapcsolatuk kezdetét és a nem mindennapi eljegyzést.
SZTÁRVILÁG
Várkonyi Andrea életük legintimebb titkairól is nyíltan beszélt. Úgy tűnik, a szerelem két évnyi házasság után sem múlik.
SZTÁRVILÁG
Mindent meg tudnak beszélni, minden körülmények közt összekapaszkodnak, és a legnagyobb tisztelettel vannak egymás iránt.
SZTÁRVILÁG
Aki részt akart venni az ünnepségen, annak többek között bele kellett egyeznie, hogy nem kérhet zenét, nem viselhet Apple-órát és kizárólag készpénzt adhat nászajándéknak.
SZTÁRVILÁG
Az elmaradt diósjenői esküvő napok óta téma a faluban. A zsaroló örömapát időközben a történtek miatt őrizetbe vette a rendőrség.
SZTÁRVILÁG
Olyan időszakban vágtak bele a házvásárlásba, amikor már messze nem volt harmonikus a kapcsolatuk Krausz Gáborral.
Népszerű
Ajánljuk