KAPCSOLAT
"Annyi mindenen vagyunk túl a sok-sok év alatt, hogy tudtuk, ha törik, ha szakad, ma összeházasodunk" - egy fiatal pár nem adta fel, és egybekelt a kitűzött napon.
KAPCSOLAT
Férfiak elmondása alapján létezik 5 dolog, ami megrémiszti, elbizonytalanítja őket a párkapcsolatukban.
KAPCSOLAT
Utahban elfogadtak egy törvényjavaslatot, ami a poligámiát legfeljebb olyan kihágásnak tekintené, mint a tilosban parkolást.
KAPCSOLAT
A férj és a feleség egy hotelszobából, élő közvetítésen keresztül kommunikált a násznéppel, akik csak egy kivetítőn láthatták a friss házasokat.
KAPCSOLAT
'Az a nap egy csoda volt... együtt sírtunk'. A pár azt is elmesélte, hogyan derült ki, hogy babájuk lesz.
KAPCSOLAT
A gyerekeik mellett nem sok idejük van kettesben, ráadásul a kapcsolatuk is hullámzó. De a sportoló szerint van kiút ebből a gödörből.
KAPCSOLAT
A menyasszony maga kéri, hogy szavazzanak a netezők a nagy napja egyes részleteiről. Azt is elárulta, miért döntött így.
KAPCSOLAT
A szocialista időszakban volt egy mára elfeledett házasodási forma: a KISZ-esküvő. Vagyis olyan esküvő, amelyet a Kommunista Ifjúsági Szövetség védnökölt. Hogyan történt ez, és miért volt fontos az államnak?
KAPCSOLAT
Eddig az összes házassága tönkrement, de nem adta fel a reményt, hogy megtalálja a szerelmet. Most egy több mint feleannyi idős nőbe szerelmes, akivel még nem is találkozott, de szerinte vele már örökké fog tartani a kapcsolatuk.
KAPCSOLAT
A jegygyűrűipar mára több millió dolláros üzletággá fejlődött, azt azonban, hogy pontosan mikor vette kezdetét ez az ősrégi tradíció, nehéz megmondani.
KAPCSOLAT
Már 8 éve voltak házasok, amikor a férfi bevallotta, hogy transznemű és nőként akar élni. Felesége elmesélte, hogy tudta ezt elfogadni, és milyen a kapcsolatuk azóta.
KAPCSOLAT
Krausz Gábor most már örökre magán viseli feleségét. A kismama teljesen elalélt a meglepetéstől.
Népszerű
Ajánljuk