FELFEDEZŐ
A parányi kerti lak szinte minden igényt kielégít: konyha, fürdőszoba, gardrób, franciaágy és még egy jókora tévé is van a házban.
FELFEDEZŐ
Az egyik hálószobában született, és azóta sem költözött ki onnan egy napra sem. Nem is tudja máshol elképzelni az életét.
FELFEDEZŐ
Rengeteg állati csont került elő a kertjükből, akkora volt a felfordulás, hogy teljesen új helyre kellett költözniük.
FELFEDEZŐ
Életveszélyessé vált az önkormányzat által felújított kisvaszari ház – számolt be a helyzetről Hadházy Ákos.
FELFEDEZŐ
Videón is megnézhetitek a felújított kéglit. Tünde még hiányol pár díszpárnát, Árpi szerint jó így ház.
FELFEDEZŐ
Szerencsére senki sem sérült meg, a házban lakó nő és két kiskorú gyermeke ugyanis a földszinten tartózkodott, a kő pedig nem hatolt át a földszint födémjén.
FELFEDEZŐ
Átlagosan 25 százalékkal kell többet fizetni a különböző termékekért és szolgáltatásokért Magyarországon, mint 2015-ben, ezzel másodikak vagyunk az EU-ban, csak Litvánia előz minket 0,4 százalékkal.
FELFEDEZŐ
A hirdetésre reagáló hozzászólások alapján úgy tűnik, nem sokan szeretnének ilyet az otthonukba.
FELFEDEZŐ
A Texasban élő családban a kisfiú az alvó anya lábát rángatta, miközben azt ismételgette, hogy „mama, forró”.
FELFEDEZŐ
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége 2022-ben is az ágazat növekedésre számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz.
FELFEDEZŐ
A háztetőn napelemek vannak, és még egy 3D-nyomató is járt hozzá, hogy adott esetben tudjanak pótalkatrészeket gyártani.
FELFEDEZŐ
Az angol házaspár első látásra beleszeretett a hangulatos házikóba, és eleinte fogalmuk sem volt róla, milyen híres az otthonuk.
FELFEDEZŐ
Országosan az adásvételek majdnem 3 százalékánál a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 10 százalék felett volt.
FELFEDEZŐ
Juhász Péter videójában nemrég több helyi lakos is azt állította, hogy Veress László házában az Országgyűlés elnöké is fel szokott tűnni.
FELFEDEZŐ
Több tényező miatt drágultak drámaian az építőanyagok és tűntek el egy időre bizonyos termékek az üzletekből. Ha hasonló építőanyag-hiánnyal nem is, jelentős áremelkedéssel jövőre is számolnunk kell.
FELFEDEZŐ
Elmentek a gyerekekért Miskolcra, de közben leégett a házuk, két kutyájuk is a tűz áldozata lett. Most segítségre volna szükségük.
Népszerű
Ajánljuk