KÉK HÍREK
Az iszlamista terrorszervezet arról is beszámolt, hogy az övezetben leállt a távközlés és az internet-szolgáltatás. Pénteken Izrael bejelentette, hogy szárazföldi offenzívába kezd.
KÉK HÍREK
A két előadó között hónapokon keresztül ment az üzengetés a közösségi oldalaikon, jó ideig küldték egymásnak a keményebbnél keményebb beszólásokat.
KÉK HÍREK
Andy Vajna özvegye ötödször is belevágott a lombikprogramba, minderről folyamatosan tájékoztatja a követőit a közösségi oldalán.
KÉK HÍREK
A bíróságon harcolnak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész második kerületi, száz négyzetméteres lakásáért. Bács Kati soha nem tudta elfogadni az édesapjánál negyven évvel fiatalabb Edinát.
KÉK HÍREK
A rapper korábban Alex egészségi állapotáról osztott meg állítólagos hazug információkat. A zenész szerint idősebb kollégája csak vele akarta promózni a műsort, amiben szerepelt.
KÉK HÍREK
Mint kiderült, a volt olasz miniszterelnök tüdőgyulladása is a súlyos betegség következményeként alakult ki.
KÉK HÍREK
Továbbra is folyik a harc Szoledarban – közölte az ukrán hadsereg keleti csoportjának szóvivője.
KÉK HÍREK
Az orosz elnök rendehagyó beszédet mondott, a jókedv és boldogság helyett Oroszország jövőjéről beszélt.
KÉK HÍREK
Vagyis ne tegye ki őket a Béke téri sporttelepről. Korábban hasonló történt a kerületi birkózócsarnokban, a sportlétesítményeket csak a rezsibiztos által irányított csapat használhatja.
KÉK HÍREK
A mariupoli polgármester elmondása szerint még mindig sok civil van a gyár területén, akikről immár nem tudnak semmit.
KÉK HÍREK
A régió kormányzója azt mondta, ők nem is hitték el, hogy Oroszország valóban csökkenti hadműveleteit, így nem érte őket váratlanul, ami történt.
KÉK HÍREK
A helyi tisztségviselők elutasították, hogy békésen átadják a területet, készek megvédeni azt.
KÉK HÍREK
„Egy terrorista sincs biztonságban... Továbbra is mindent megteszünk a béke és a biztonság helyreállításért Izraelben, de ez időbe telik. Mindig van nemzetközi nyomás, de összességében nagyon komoly támogatást élvezünk” - mondta a kormányfő.
KÉK HÍREK
A zsidók és arabok lakta Lódban az arab fiatalok zavargásai miatt zárlatot rendeltek el, rendkívüli biztonsági erőket rendeltek a városba.
KÉK HÍREK
Izrael légicsapásokkal válaszolt, halálos áldozatok is vannak, a véres 90-es éveket idézik a képek.
Népszerű
Ajánljuk