KÉK HÍREK
Egy férfi az építkezésére keres munkásokat, mert a kőműves visszamondta a betonozást. A „Szolgálunk és védünk!” szlogenre hivatkozott.
KÉK HÍREK
Fekete-Győr András kérdezte meg a fideszes politikust, hogy szerinte le kell-e mondania Polt Péternek. Deutsch Tamásnál láthatóan ezt elég rosszul viselte, emelt hangon válaszolt az ellenzéki politikusnak.
KÉK HÍREK
Magyar Péter az RTL-nek: lehet hogy van még hangfelvétel a birtokában, ebben az ügyben vagy másikban
Ha az ügyészség a leadott anyagokat politikai befolyásolástól mentesen megvizsgálja, akkor sok embernek börtönben lenne a helye - mondta.
KÉK HÍREK
A színész szerint csak akkor lesz mindennek következménye, ha „kritikus mennyiségű magyar állampolgár jut az információkhoz, kritikus mennyiségű embernek fordul fel ettől a gyomra és dönt úgy, hogy ez a rendszer így nem működhet”.
KÉK HÍREK
Bár a volt miniszter szerint időben szóltak helyettesének, ez az információ azonban valahogy elkerülhette az államtitkár figyelmét. Völner még hónapokkal később is bőséges bizonyítékokat szolgáltatott a lehallgatóknak, ami később visszaütött rá.
KÉK HÍREK
Martonovics Bernadett az igazságügyi minisztérium Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztályának vezető kormány-főtanácsosaként dolgozott.
KÉK HÍREK
Magyar Péter az új Márki-Zay a hetek óta nem mutatkozó miniszter szerint, aki most egy rövidke posztot tett közzé.
KÉK HÍREK
Ez még nem AZ a videó. Egyelőre csak a felvételek keletkezéséről és a nyilvánosságra hozatal okairól beszél este hétkor a politikus.
KÉK HÍREK
A tavaly Debrecenben történt halálos baleset áldozatának édesanyja szerint nem igaz, hogy az idő elmossa a fájdalmakat. „Iszonyatosan hiányzik a gyermekem. Még jobban mint a baleset utáni időkben.” – nyilatkozta az édesanya
KÉK HÍREK
Gyárfás Tamás és Portik Tamás ügyében fontos bizonyítékai voltak az eljárásnak azok a hangfelvételek, amelyeket Portik titokban készített. A bíró szerint Gyárfás vallomásai ellentmondásosak és ezeket nem tudta feloldani.
KÉK HÍREK
Az anyuka titokban hangfelvételt készített arról, hogy mi történik a csoportszobában. Az eset után azonnali hatállyal felmondtak az érintett óvodai dolgozóknak.
KÉK HÍREK
Több százan hallhattak meg a támadásban. Izrael szerint a Hamász egyik rakétája tévesztett célt.
KÉK HÍREK
Egy hangfelvétel szerint Nyírmártonfalva vezetője azután dönthetett az elbocsátás mellett, hogy az irodába rendelt nő nem volt hajlandó az asztalra tenni a telefonját.
KÉK HÍREK
Egy újabb hangfelvétel szerint Schadl és az Országos Bírói Hivatal elnöke a Kúria elnökén gúnyolódott, miután utóbbi egy felháborodott közleménnyel reagált a Telex egyik cikkére.
KÉK HÍREK
A végrehajtói kar elnöke hallhatóan aggódott, tartott a sajtóbotránytól, és az államtitkár segítségét kérte.
KÉK HÍREK
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke ekkor arról beszélt az Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársával, hogy miként kell fellépni egy végrehajtó ellen.
Népszerű
Ajánljuk