KÉK HÍREK
Nagyobb testvére az udvarról kiabált segítségért, de a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni.
KÉK HÍREK
A kocsi a buszmegállóba csapódott, ahol Sándor és a babakocsiban pihenő nyolchónapos baba várakozott. A kicsi azonnal meghalt.
KÉK HÍREK
Az óvoda kerítésén túl nézte végig, ahogy a mentők egy órán keresztül küzdenek Mercike életéért - sajnos hiába.
KÉK HÍREK
A helyiek egy részét azért háborította fel különösen a tragédia, mert szerintük megelőzhető lett volna.
KÉK HÍREK
A 20 éves sofőr meggondolatlanul akarta megelőzni azt az autót, amelynek anyósülésén ült a 44 éves édesanya. A kocsi fának csapódott és teljesen összeroncsolódott, a nő a helyszínen meghalt.
KÉK HÍREK
A bentlakásos iskolában még mindig kutatnak holttestek után, a pontos okokat egyelőre nem tárták fel.
KÉK HÍREK
A fehérorosz nő éppen a gyereket akarta kivenni a kocsi első üléséről, amikor az megnyomta az ablakfelhúzó gombot. Az anya a nyakánál fogva szorult be.
KÉK HÍREK
A bent ülők már az ütközés pillanatában meghaltak. Hiába működött a fénysorompó és a sorompó is, azt megkerülve hajtottak rá a sínekre.
KÉK HÍREK
A sofőr ügyvédje azt mondta: fel sem merül a férfi büntetőjogi felelőssége, csak tanúként hallgatták ki.
KÉK HÍREK
Már csak a holttestét tudták kiemelni a roncsok közül. Nyíregyháza és Nagykálló között történt a tragikus baleset.
KÉK HÍREK
A 33 éves Dmitrij Riskevics 2013-ban kezdett versenyezni, és ezt megelőzően két világbajnokságon vett részt.
KÉK HÍREK
A zirci sofőrön már nem lehetett segíteni, utasa azonban életben maradt, bár súlyosan megsérült. A kocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
Népszerű
Ajánljuk