HÍREK
Rosszul lett, majd életét vesztette a Lidl egyik munkavállalója a decemberben megnyitott érdi üzletben. A bolt csak a holttest elszállítását követően nyitott ki.
HÍREK
Közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a rendőrség az eset körülményeit. Feltehetőleg bölcsőhalálról van szó.
HÍREK
Horváth Kálmán 66 éves volt. A halála előtt egy farsangi bálon vett részt, amiről több képet is megosztott az oldalán.
HÍREK
A televíziós újságíró 81 éves volt. Ő készítette a híres pizsamás interjút Antall Józseffel 1990-ben.
HÍREK
Két éve veszítette el szeretett feleségét, Pap Évát. A színész idén először a karácsonyt is egyedül töltötte.
HÍREK
A támadó szökésben volt, de rövid időn belül elfogták. Az egyik tanárnőt és két diáktársát támadta meg.
HÍREK
Nagyon szoros volt a kapcsolatuk. Ágnes mindig biztatta a színészt, hogy valósítsa meg az álmait.
HÍREK
A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az édesanyja éjjel közölte a tragikus hírt: a fiának megállt a szíve.
HÍREK
Attila két éve szenvedett balesetet, amikor egy luxusautóval ütközött Debrecenben. A sofőrt halálos közúti baleset okozásával vádolták, ő azonban nem ismeri el a felelősségét.
HÍREK
Egy gonosz mesterséges intelligencia öntudatra ébredésénél vannak sokkal valóságosabb és kézzelfoghatóbb fenyegetések, amelyekkel az egyre önállóbb robotok miatt meg kell birkóznunk.
HÍREK
Szilveszter éjjelén 98 alkalommal tintézkedtek a rendőrök. Kedden 12 óra és szerda reggel 6 óra között 21 esetben, 21 emberrel szemben indult eljárás országszerte.
HÍREK
A One Direction egykori énekese október 16-án zuhant ki egy Buenos Aires-i hotel harmadik emeletéről. Most vád alá helyezték a szálloda menedzserét, recepciósát és a sztár egyik barátját is.
HÍREK
Piroska október elején lett rosszul, kórházba szállították, de elkapott egy fertőzést, ami végzetesnek bizonyult. József egyedül maradt három gyermekükkel, ez lesz az első karácsonyuk az édesanyjuk nélkül.
HÍREK
A növényvírusok rendszertanának és patológiájának egyik legkiválóbb ismerője 74 éves volt. Az ő nevéhez fűződik több növényvírus hazai előfordulásának meghatározása.
Népszerű
Ajánljuk