HÍREK
A közegészségügyi intézet adatai szerint december első tíz napjában 2010 kanyarós beteget regisztráltak Romániában, a fertőző betegség az ország 41 megyéje közül 29-ben és Bukarestben is terjed.
HÍREK
A gyógyíthatatlan beteg ügyvéd nem adja fel: tovább küzd azért, hogy ő dönthessen életének méltóságteljes végéről.
HÍREK
A rendőrség tájékoztatása szerint egy gépjármű egy kanyarban megcsúszott, a vezetője – elvesztve az uralmát az autó felett – áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol egy másik arra közlekedő jármű nekicsapódott.
HÍREK
A beteg a mentőben dühöngeni kezdett, majd a jármű belsejében rágyújtott. A sofőr felszólította a rendzavaró tevékenység befejezésére, mire a beteg közölte, akkor ő inkább kiszáll.
HÍREK
Julia Roberts és Matthew Perry pont a Jóbarátok forgatásán ismerkedtek meg, a színésznő most felidézte azt az időszakot is. Azt mondta, hogy „csupa jó gondolattal és érzéssel” emlékszik azokra a napokra.
HÍREK
A háromszoros Európa-bajnok úszó a barátjával utazott le Dombóvárra, hogy autót vásároljon, pontosabban cseréljen. A kocsiját egy másik autó helyett hagyta volna ott a helyszínen.
HÍREK
A fiatal nőt agyonlőtték. A terrorista támadásban csütörtök reggel nyolcan megsebesültek. A támadókat két biztonsági és egy fegyveres civil lelőtte.
HÍREK
Meghalt Henry Kissinger, aki a hidegháború tetőpontján volt az Egyesült Államok külügyminisztere.
HÍREK
A színész azt is elmondta, hogy mindenkinek ő adott becenevet, szeretetből: a Stohl Buci nevet is ő találta ki.
HÍREK
Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.
HÍREK
Vilmos herceg már úton volt a királynőhöz egy repülőgépen Edward herceggel és feleségével, Sophie-val, amikor Harrynek magánrepülőt kellett bérelnie, hogy láthassa a nagyanyját.
HÍREK
Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
HÍREK
A mentők megpróbálkoztak az újraélesztéssel, de egy idő után úgy döntöttek, hogy kiemelik a magzatot. A helyszínen elvégezték a császármetszést, az újszülöttet szintén újra kellett éleszteni, ez sikerült. Az édesanyát azonban már nem tudták megmenteni.
HÍREK
Védősisak nélkül dolgozott egy nádudvari telephelyen az a 18 éves fiú, akinek kedd délelőtt egy hatalmas betonelem esett a fejére.
Népszerű
Ajánljuk