KULT
Matan Meir fegyverhatástalanítás közben vesztette életét. Halálát a főszereplő, Lior Raz jelentette be.
KULT
Szijjártó Péter közölte, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a helyszínen lévő magyarokkal. Magyarország csak olyan határozatot tud támogatni, ami a túszok azonnali elengedésére szólítja fel a Hamászt.
KULT
Ez lehet a valaha volt legnagyobb politikai demonstráció Nagy-Britanniában. Közel 2000 rendőr lesz szolgálatban London utcáin.
KULT
Az IDF likvidálta a Hamász elit kommandós csapatának, a Nuhbának több terroristáját, köztük olyanokat, akik részt vettek az október 7-i mészárlásban az övezet szomszédságában.
KULT
Ha most sem téved a nagy francia jós, 2024 semmivel sem lesz vidámabb év, mint az idei vagy a korábbiak.
KULT
Az izraeli külügyminiszter szerint nem országa intézkedései okozzák a problémát Gázában, hanem a Hamász.
KULT
K. Kira arról is beszélt, hogy az emberek valamennyire másképpen fogják fel azt, hogy háború van, és a körülményekhez képest igyekeznek megőrizni a jókedvüket és optimizmusukat.
KULT
A három Gázában rekedt családból kettő vállalta a biztonsági kihívásokat, hogy eljussanak a rafahi határátkelőhöz. A kairói magyar nagykövetség munkatársai várták őket három kisbusszal és már úton is vannak a főváros irányába.
KULT
Shani Loukot már korábban halottnak nyilvánították, de holttest hiányában a családja sokáig reménykedett benne, hogy életben lehet.
KULT
Az iszlamista terrorszervezet arról is beszámolt, hogy az övezetben leállt a távközlés és az internet-szolgáltatás. Pénteken Izrael bejelentette, hogy szárazföldi offenzívába kezd.
KULT
Az utóbbi napokban a hadsereg szárazföldi erői korlátozott támadásokat hajtottak végre a palesztin területeken. Gázaváros lakóit pedig ismét felszólította fel az izraeli hadsereg, hogy az övezet déli része felé hagyják el a várost.
KULT
A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor pedig nemrég az orosz-ukrán háborút kirobbantó Vlagyimir Putyinnal találkozott Kínában, és most a brüsszeli csúcstalálkozón elmondta, hogy büszke az orosz elnökkel való stratégiai kapcsolatára.
KULT
A jelenlegi ismeretek szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező, fellelt Messerschmitt vadászgép.
KULT
A férfi felesége, fia, lánya és unokája is életét vesztette a légicsapásban. A hírtelevízió szerint olyan helyen is támadás történt, amit az izraeli hadsereg korábban biztonságosnak nyilvánított.
KULT
A beszámolók szerint számos terroristát likvidáltak és tereprendezést végeztek a szárazföldi offenzíva megindításához.
KULT
Izrael tegnap már hajtott végre kisebb szárazföldi akciókat. Most úgy tűnik, tényleg nagyon közel lehet a valódi, nagy offenzíva.
KULT
A hadsereg délen a Hamász, északon a Hezbollah katonai célpontjait lőtte. Mindeközben elfogtak egy terroristát is, aki az október 7-i átfogó támadás óta bujkált.
Népszerű
Ajánljuk