KÖZÖSSÉG
Komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, de hála a madármentőknek, már teljes életet élhet.
KÖZÖSSÉG
Humoros és kedves posztban emlékezett meg az őt gyógyító személyzetről a koronavírus-fertőzéssel küzdő volt politikus.
KÖZÖSSÉG
Az Edda frontembere korábban szkeptikus volt a koronavírussal kapcsolatban, de alaposan megváltozott a véleménye, miután ő is megszenvedte a betegséget.
KÖZÖSSÉG
Jóban, rosszban örökre együtt – az esküvők legszebb mondatát tapasztalta meg a Londonban élő Concetta és Domenico.
KÖZÖSSÉG
Az egykori olasz sztár, Gianluca Vialli hasnyálmirigyrákkal küzdött. Nagyon megterhelő volt számára az elmúlt időszak.
KÖZÖSSÉG
Albert Chambers júliusban lesz 100 éves. Három hét alatt legyőzte a vírust, a kórházi személyzet díszsorfalat állt neki.
KÖZÖSSÉG
Az orvosok szerint ebből a csodás gyógyulásból is látszik, hogy a koronavírus milyen kiszámíthatatlan.
KÖZÖSSÉG
Súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek szerveznek élményterápiás táborokat, ahol nem csak gyerekek és családok élete változik meg, hanem a segítő önkénteseké, azaz a cimboráké is.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya arról is beszámolt, hogy Zente remekül érzi magát a család új otthonában, ahol a kedvence a fürdőszoba lett, pontosabban a mosógép gombjai.
KÖZÖSSÉG
A kisfiú miután megkapta az adományokból összegyűjtött pénzből megvásárolt különleges gyógyszert, most szigorú megfigyelés alatt van.
KÖZÖSSÉG
Egy éve decemberben az enyhe ételmérgezés egy ritka és súlyos autoimmun állapotot váltott ki nála, és kerekesszékbe került, de szerencsére a történet happy enddel végződik.
Népszerű
Ajánljuk