KÉK HÍREK
A jogi képviselő szerint Tamás nem gyilkolni érkezett volt barátnője II. kerületi otthonához. A fiatalt letartóztatták, eddig sem a rendőrségen, sem a bíróságon nem tett vallomást.
KÉK HÍREK
A Tények szerint Sz. Tamás számos csapatban focizott, legutóbb Hollandiába igazolt. Barátnőjét többször bántalmazta, ezért a nő szülei feljelentést tettek.
KÉK HÍREK
A Tények információi szerint a férfi korábban megverte Révész Zsuzsa lányát, akit a szülők rögtön kórházba vittek, és látleletet vetettek. Zsuzsa másnap ezzel a dokumentummal ment el feljelenteni a fiút, aki akkor végzett vele, amikor hazaért a rendőrségről.
KÉK HÍREK
Révész Zsuzsa korábban az RTL kommunikációs vezetőjeként dolgozott 17 éven át, munkájával meghatározó alakja volt a csatorna életének.
KÉK HÍREK
A Kisteleki Rendőrkapitányság egyenruhásai november 3-án 4 óra körül a kisteleki buszpályaudvaron elfogták a fiatal gyanúsítottat. A gyanúsított a vallomástételt megtagadta.
KÉK HÍREK
Megható bejegyzésében arra kérte szüleit, hogy "vigyázzanak egymásra," majd egy másik posztban, egy cikk megosztásával reflektált Révész Zsuzsa halálára is.
KÉK HÍREK
A férfit a kisteleki buszpályaudvaron kapták el szombat hajnalban. Emberölés gyanúja miatt indult eljárás ellene.
KÉK HÍREK
Minimum 10 évet kértek Gyárfás Tamásra, egy hónapon belül jogerős ítélet lehet a Fenyő-gyilkosságról
A 24.hu információi szerint a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már ki is tűzte a tárgyalási napokat.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a 44 éves férfit nem ismerte 20 éves gyilkosa. A Király utca egy romos lakásában végzett áldozatával a fiatal férfi.
KÉK HÍREK
Két emberrel végzett egy ausztriai vadász. Az egyik áldozat egy rivális vadász, egyben pedig egy kis falu polgármestere.
KÉK HÍREK
A nyomozók még mindig keresik a pontos választ, ezért a kisfiú maradványait még nem adták ki a családjának.
KÉK HÍREK
A bírósági meghallgatáson a 11 éves lány részletes vallomása sokkolta a jelenlévőket. A két szülő, a 7, 9 és 13 éves testvér is meghalt. A bátyjuk az öccsére akarta rákenni az egészet.
KÉK HÍREK
Egy alabamai elítélt, Derick Dearmanon nem fellebbezett a rá kiszabott ítélet ellen. Egy Texas állambeli kivégzést pedig leállítottak, mert az állam legfelsőbb bírósága felfüggesztette az 57 éves férfira kiszabott ítéletet.
KÉK HÍREK
A nő halálát idegenkezűség okozta. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást.
KÉK HÍREK
Lehet utálni, vagy imádni a Netflix igaz gyilkossági történeteken alapuló dokumentumfilmjeit/sorozatait, de egy biztos: nagyon sikeresek. A különböző gyilkosságok hátterei mindig is vonzották a nézőket, itt ráadásul hiteles forrásból halljuk a történteket.
KÉK HÍREK
A férfi egy disznóölő pisztollyal végzett a gyerekkel. Korábban összeveszett a párjával, ezt pedig nem tudta feldolgozni.
Népszerű
Ajánljuk