HÍREK
A polgármester előbb támogatta a Nemzeti Gárda bevetését, majd visszakozott. A Fehér Ház közleménye szerint hétfő este a szövetségi ügynökök 23 embert tartóztattak le.
HÍREK
A 47 éves törzsvendég hetekig készült a gyilkosságra. A sörözőben végzett a fiatal nővel, majd magát is megpróbálta megölni.
HÍREK
Egy féléves kislány is a házban élt, ahol a történtek zajlottak. A rendőrséget az egyik nő értesítette, mindketten őrizetbe kerültek, a nyomozás folyamatban van.
HÍREK
A testet már előző nap megtalálták az utcán. A nyomozók szerint máshol történhetett a gyilkosság, és csak később vitték oda a holttestet.
HÍREK
A két férfi együtt ivott, majd veszekedni kezdtek. A gyanúsított a vérfürdő után elmenekült, de két nap múlva maga jelentette tettét a rendőrségen.
HÍREK
Az egykori tévériport nehezen feledhető szereplője jelenleg börtönben van, ahol egy rabtársa halálával összefüggésben indult eljárás ellene. Öngyilkosságot is megkísérelt.
HÍREK
A rendőrség emberölés gyanújával indított eljárást. Azt is vizsgálják, hogy az elkövető fogyasztott-e az alkohol mellett más bódítószert.
HÍREK
Csak másnap reggel hívta ki a nőhöz a mentőket, akik értesítették a rendőrséget. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.
HÍREK
A fiú eltűnését 2001-ben jelentette be az édesanyja, de már 2000 óta nem adott életjelet magáról. A rendőrök most egy ásatás során bukkantak rá a döbbenetes nyomokra.
HÍREK
A párnak öt közös gyereke volt. Külön éltek, de a férfi néha megjelent a háznál és bánthatta is a családot. Az egyik szomszéd szerint a férfi készülhetett a gyilkosságra.
HÍREK
A támadó bokrok mögé bújva várta ki, hogy volt párja és gyermekük közel érjenek hozzá. A párnak öt közös gyermeke maradt árván.
HÍREK
A Fülöp-szigeteken a kakasviadal milliárdos iparág. A koronavírus-járvány idején különösen népszerűvé váltak az online közvetített viadalok, az úgynevezett „e-sabong” versenyek.
HÍREK
A fiatal nő tagadja, hogy ő lenne a gyilkos, azt állítja, hogy a férfinek több fiatal nőismerőse és rosszakarója is volt, szerinte ők ölhették meg.
HÍREK
Teodora Marcu egy születésnapi buli után tartott haza. A férfi féltékenységből, mellkason és hason lőtte, a karján lévő kislányával együtt esett össze.
HÍREK
S. Ferenc és élettársa pontosan tudták, hogy a 67 éves nő pénzt tart otthon. A gyilkosság után el is költötték a zsákmány egy részét.
HÍREK
A merénylet reggel, gyerekek jelenlétében történt, egy elit iskola kapuja előtt. A lövöldöző(k) elmenekültek, a rendőrség nagy erőkkel keresi őket.
HÍREK
A rendőrök súlyos sérüléseket találtak a holttesten, a nyakára mért ütés végzett vele. Az 56 éves gyanúsított beismerte a bántalmazást, de tagadja, hogy ölni akart.
Népszerű
Ajánljuk