KÉK HÍREK
A szakértők szerint lehet, hogy a kétgyerekes édesanyát megerőszakolták, most ezt is vizsgálja a rendőrség.
KÉK HÍREK
Megismerheted például a Hasfelmetsző Nagymamaként ismert orosz asszony és a több száz csecsemő életét kioltó dadus történetét is.
KÉK HÍREK
A háttérben felsejlik egy titokzatos szekta, eltűnt emberek és egy laktanya előtti randalírozás is.
KÉK HÍREK
Azt is elmondta, hogy a fiatal rendőrt halálra késelő férfi a fiatalabb munkatársakkal meglehetősen agresszíven beszélt.
KÉK HÍREK
Megkérdezte tőle a Bors újságírója, hogy tiszta-e a lelkiismerete. A rendőrök szerint az újságíró a kórház folyosójáról kiabált be a férfinak, mire igazoltatták, és elküldték a helyszínről.
KÉK HÍREK
Bryan Christopher Kohberger a gyanú szerint négy fiatallal végzett. Rajtuk kívül azonban még két szobatársuk is a házban volt a végzetes estén, az egyikük részletesen elmondta, mit hallott és látott a gyilkosságok idején.
KÉK HÍREK
A rendőrök ekkor már titokban figyelték a 28 éves férfit, nem sokkal később le is tartóztatták.
KÉK HÍREK
A nyomozók megtalálták a 28 éves egyetemista DNS-nyomait az egyik szobában, ahol két áldozat feküdt.
KÉK HÍREK
A kriminológia szakos hallgatót furcsának találták a csoporttársai, de azt nem gondolták volna, hogy ölni is képes. Semmi sem látszott rajta szerintük a gyilkosságok után.
KÉK HÍREK
A letartóztatását azért kezdeményezték, mivel többszörösen büntetett előéletű, így fennáll a bűnismétlés veszélye is.
KÉK HÍREK
A gyanútlan nő végül erőszakos természete miatt hagyta el a párját, és miután megtudta az igazságot, egy évbe telt, mire feldolgozta.
KÉK HÍREK
Dér Csaba meg van győződve róla, hogy a 90-es évek leghírhedtebb gyilkosa ölhette meg testvérét 1993-ban, a börtön szerint azonban nem lehet támadásnak nevezni, ami történt.
KÉK HÍREK
Vagyim Kraszikovot, az FSZB volt ezredesét egy csecsen katona megöléséért ítélték életfogytiglanra Németországban.
KÉK HÍREK
A 21 éves férfi azért kapott halálbüntetést, mert a nyílt utcán ölt meg egy, a közeledését visszautasító egyetemista lányt.
KÉK HÍREK
A lengyel férfi még 2021 novemberében támadt rá két magyar lányra. A 24 éves Borbálát halálra késelte, szobatársát pedig életveszélyesen megsebesítette.
Népszerű
Ajánljuk