HÍREK
A református lelkész a lelkipásztor és presbiter testvéreinek küldött körlevélben arról is ír: alaptalan vádaskodásokra nem akar reagálni.
HÍREK
A bicskei gyermekotthon korábbi igazgató-helyettese a szomszédok szerint a feleségével elutazott. A lap elérte K. Endre feleségét, de a nyelvtanárként dolgozó asszony nem kívánt nyilatkozni, s azt sem árulta el, hol van most a férje.
HÍREK
A vádirat szerint a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből emelt el 36 millió forintot. Most sikkasztással és magánokirat hamisításával vádolják.
HÍREK
Becker Zita azt mondta, hogy neki nem érdeke, hogy bármit eltussoljon, szerinte a politikai hírverés miatt „kellett egy bűnbak”.
HÍREK
„Egyetlen, eléggé el nem ítélhető bűnös gaztettei a harminc év minden napjának minden jó cselekedetét, sok ártatlan, önzetlen ember áldozatos munkáját, a felépített védőháló egészét nem tehetik semmissé” – mondta a ferences rend erdélyi tartományfőnöke.
HÍREK
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója megdöbbent azon, mit tett korábbi dolgozója az otthonban élő gyerekekkel, de elismerte, hogy ebben nekik is van felelősségük.
HÍREK
Gyermeksorsok a II. világháború után, a gyerekköztársaságtól a szövőgyári gyerekmegőrzőn át a cserkészetet leváltó úttörőmozgalomig.
HÍREK
Egy emberijogi szervezet jelenése szerint a sérült fiatalokat néhol embertelen körülmények között, megfelelő orvosi ellátás nélkül tartják, a hatóságok pedig szinte semmit nem tesznek ez ellen.
HÍREK
A gyerek bűne annyi volt, hogy sírt. Az édesanyja is tudott a bántalmazásokról, mégsem szólt senkinek.
HÍREK
Nemrég Youtube-csatornáján, egy élő videóban követői nagylelkűségének köszönhetően, sikerült több mint egymillió forintot összegyűjtenie, aminek egy részét a Hűvösvölgyi Gyermekotthon gyerekeinek ajándékaira szánt.
HÍREK
Kevés az átmeneti gyermekotthon, ami elkerülhetővé teszi az állami gondozást, ha a családban probléma van. A Fészek otthon 20 éve működik Érden, de a költségek egy részét maguknak kell megszerezni. Ehhez most bárki hozzátehet vasárnapig.
HÍREK
Durva verésekről, megalázásokról, kínzásokról beszéltek a speciális gyermekotthon egykori növendékei és munkatársak a 24.hu-nak. Az országgyűlési képviselő szerint a kormánynak azonnal át kell világítania az intézményt és belső vizsgálatot kell indítania.
HÍREK
Az UNIQA Biztosító és a Gyermekhíd Alapítvány egy erre a célra létrehozott online platformon várják cégek és magánszemélyek felajánlásait.
Népszerű
Ajánljuk