KÖZÖSSÉG
A 8 éves Lili például azt kérdezte, hogy a miniszterelnök is kapott-e beírást az iskolában. A kislány kérdésére Orbán Viktor válaszolt is.
KÖZÖSSÉG
A kormányszóvivő szerint az elmúlt másfél év nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyermekeknek is megpróbáltatást jelentett, mert távol voltak a barátaiktól és elmaradtak a közös programok.
KÖZÖSSÉG
Egy kis kreativitással – és persze a gyerekek bevonásával a nap megtervezésébe – könnyedén szórakoztatóvá és maradandó élménnyé varázsolhatjátok idén is a gyereknapot.
KÖZÖSSÉG
Vasárnap pedig ismert mesék szinkronhangjai köszöntik a BKK szinte teljes hálózatán az utasokat.
KÖZÖSSÉG
Május 26-án nyolc állomáson nyolc minisztérium és számos izgalmas program várja a gyerekeket.
KÖZÖSSÉG
Május 27-én a Czóbel park a gyerekeké lesz: kalandparkkal, mászófallal, minigolffal, biliárdfocival, népi játékokkal, vetélkedőkkel és kézműves foglalkozásokkal készülnek.
KÖZÖSSÉG
Mikulás és húsvét után ismét megajándékozott egy csomó gyereket. Legközelebb már nem kevesebb mint 250 csomagot szeretne kiosztani.
KÖZÖSSÉG
Az ország legnehezebb sorsú településeiről 150-en látogathattak el a budapesti állatkertbe gyereknapon. Elkísértük őket.
KÖZÖSSÉG
Az akció során összegyűlt teljes összeg az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványhoz folyik be.
KÖZÖSSÉG
Ez a hétvége a gyerekeké, újra itt a gyereknap! Nézzétek meg, milyen programokkal várnak titeket az egész országban május 28-án és 29-én!
Népszerű
Ajánljuk