HÍREK
Egy emberijogi szervezet jelenése szerint a sérült fiatalokat néhol embertelen körülmények között, megfelelő orvosi ellátás nélkül tartják, a hatóságok pedig szinte semmit nem tesznek ez ellen.
HÍREK
Megmutatjuk, hogy hogyan tudsz már néhány tízezer forintból is szuper saját játszóteret építeni a kertben!
HÍREK
A 67 éves hölgynél akkor telt be a pohár, amikor a gyerekek, állítása szerint, tönkretették az apák napját „teljes pusztításukkal”.
HÍREK
A 32 éves nő rákkal küzd, nagyon csekély az esélye a gyógyulásra, de mindent megtesz, hogy legalább még pár évet a családjával tölthessen.
HÍREK
A kínai egészségügyi hatóság közlése szerint az országban már mintegy 622 millió ember kapta meg a Covid-19 elleni védőoltások legalább első dózisát.
HÍREK
A 200 lövedék mellett egy AK-47-es, egy sörétes puska és egy pisztoly is volt abban a házban, ahova betörtek a gyerekek.
HÍREK
Beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekek tömegei számára áldásos volt az otthonlét, azonban a visszatérés újabb pszichés terhet helyez rájuk.
HÍREK
A tudósok olyan gyermekeket vizsgáltak, akiknek szüleit akkor érte a sugárzás, amikor a világ legsúlyosabb nukleáris balesete után a sugárszennyezett térség eltakarítási munkálataiban segédkeztek.
HÍREK
A 16-18-as korosztály számára már elkülönítenek elég Pfizer-vakcinát, de a 12-16 évesek oltását egyelőre még nem merik vállalni - mondta a kormányfő.
HÍREK
Az érintett gyerekeket szeretnék segíteni anyagilag, legalább a nagykorúvá válásukig, vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek.
HÍREK
Erről az intézmény egyik professzora beszélt a közmédiának. A hvg.hu információi szerint a cisztás fibrózisban szenvedő 16-18 év közötti fiatalokat kezdték oltani.
HÍREK
A Pfizer és a BioNTech múlt pénteken kérte az oltóanyaguk kiterjesztését erre a korosztályra, miután a klinikai vizsgálati eredmények szerint 100 százalékos a vakcina hatékonysága a 12-15 év közöttieknél.
HÍREK
Velkey György szerint kétszer-háromszor annyi gyerek van a kórházakban, mint korábban. De eddig mindenkit sikerült megmenteni.
HÍREK
Póta György szerint főként a krónikus beteg gyerekek vannak veszélyben, az érettségizők beoltásával pedig a vizsgák lebonyolítása is megoldódhat.
HÍREK
Kéthónapos csúcson van az angol gyerekek között a pozitív koronavírus-tesztek aránya. Szakértők szerint a legnagyobb valószínűséggel az idősebb gyerekek idézhetik elő a következő járványhullámot.
Népszerű
Ajánljuk