TECH
Marc Miller kulturális miniszter jelezte, hogy a kormány a 14 éven aluliak közösségimédia-tilalmát fontolgatja. A Meta szerint a korhatár-ellenőrzés az Apple és a Google feladata lenne. Ausztráliában nemrég átment egy hasonló javaslat.
TECH
A 13 és 15 éves lány Szob és Ipolydamásd között ment a folyó jegére, amikor az beszakadt alattuk. A sokkos, enyhén hipotermiás állapotban lévő fiatalokat kórházba szállították. A segítségükre siető férfi nem sérült meg, bár ő is vizes lett.
TECH
Sokkos állapotban, enyhén hipotermiás állapotban húzta ki a jégre őket az éppen arra járó helyi lakos. A riasztott mentők és tűzoltók végül kórházba szállították őket.
TECH
A techcégek azzal védekeznek, hogy nincs egyértelmű bizonyíték a káros hatásokra. A szakemberek szerint addig is a családi médiaterv és a mobilmentes hálószoba segíthet.
TECH
Az Oscar-díjas sztár legújabb filmjének premierjén beszélt a gyereknevelési elveiről. Úgy véli, a nyilvános élet bonyolult, ezért inkább szabad teret hagynak a gyerekeknek a kibontakozásra. Volt feleségével, Jennifer Garnerrel teljesen egyetértenek ebben.
TECH
A műtárgykereskedő a Palikék Világa műsorában tett ritka kivételt, és beavatta a közönséget a magánéletébe. Legidősebb fia, Félix már besegít a galériában, de fizetés helyett koncertekre járhat.
TECH
A zenész-tévés bevallotta, neveltetése miatt nem tudott vitatkozni a feleségével. Vagy mindent elfojtott, vagy indokolatlanul tört ki, és ez pecsételte meg a kapcsolatukat.
TECH
A rendőrök egy fenyőfát és üres szaloncukros papírokat is találtak a romok között. A 23 éves apa ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
TECH
Mindössze fél év a korkülönbség Ben és Hailey között. A kisfiút béranya hozta világra, miközben Tímea már a kislányával volt várandós.
TECH
A pénzügyőrök és a rendőrök lélekjelenlétén múlt a család élete Röszkén. A tűzoltás után átvizsgálták az autót, ekkor került elő három karton cigaretta a motortérből.
TECH
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai rajzolás és játék közben kérdezték meg a kicsiket, mire vágynak. A megható listát magánadományozók és cégek segítségével váltották valóra.
TECH
Jake és Romy Reiner közleményben kérték, hogy a találgatásokat mérsékelje az emberség. A 32 éves Nick Reinerre akár halálbüntetés is várhat a brutális tettért.
TECH
A virológus szerint a szuperinfluenza baromság, csupán arról van szó, hogy egy új vírusváltozat megjelenése miatt szinte mindenhol korábban kezdődött a szezon. Összegezte, mit lehet tudni a legújabb variánsról, és hogyan lehet védekezni ellene.
TECH
A mozdony Poroszlóról már nem tudott továbbmenni péntek este. Az utazók szerint előzőleg érezhető volt, hogy valami baj van.
TECH
Mindketten olyan videókat hoztak nyilvánosságra, amelyekben gyermekvédelmi intézményekben szerzett traumákról számoltak be fiatalok. Pető Attila, korábban papi molesztálás áldozataként ismertté vált aktivista szerint ez nincs rendben.
TECH
Egyik fiú félelmében az ágy alá bújt és bepisilt, amikor az otthon vezetője rátört. A gyerekeket azzal is fenyegették, hogy zárt intézetbe kerülnek - írja a Direkt36.
TECH
Betörte a konyhaablakot, majd ököllel esett a nőnek. Amikor a bicskája elgörbült a szúrásoktól, egy 25 centis konyhakést ragadott.
Népszerű
Ajánljuk